Hirdetés

Így reagált a Microsoft a PlayStationök áremelkedésére

A cég konkrét választ adott a kérdésre, hogy vajon emelik-e ők is a konzolaik árát.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt a Sony azzal rukkolt elő, hogy 10 százalékkal, azaz 50 euróval feljebb viszik a PlayStation 5 árát Európában. A kiadó a rosszabbra forduló gazdasági körülményekre hivatkozta hozta meg ezt a döntését, ugyanis a globális infláció az elmúlt évtizedekhez képest a legmagasabb szintjét érte el.

A Microsoft erre úgy reagált, hogy jelenleg nem tervezik Xbox Series S és Series X konzoljai árának emelését.

„Folyamatosan elemezzük a piacot, hogy a lehető legnagyszerűbb lehetőségeket kínáljunk rajongóinknak. Az Xbox Series S kiskereskedelmi ára továbbra is 299 dollár (250 GBP, 300 euró), míg az Xbox Series X 499 dollár (450 GBP, 500 euró) marad." – áll a Microsoft Windows Centralnak adott nyilatkozatában.

Bár ez jó hír, hogy az Xbox konzolok egyelőre nem drágulnak, azt azonban nem lehet tudni, mi fog történni, ha a globális infláció tovább emelkedik. Júliusban egyébként a PlayStation 5 57%-os piaci részesedéssel rendelkezett, szemben az Xbox Series S/X 42,3%-ával.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Nézd meg legújabb videónkat

Kövess Minket!



Hirdetés

Esport1 Youtube: Iratkozz fel!

Hirdetés
Hirdetés
Gaming - Minden, amit a munkavállalóknak tudniuk kell, mielőtt használni kezdik a ChatGPT-t

Az elmúlt hónapok során felerősödtek a mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó eszközökről szóló viták. Mivel segítségükkel növelhető a produktivitás és használatuk időt takaríthat meg, sok munkavállaló beépítette ezen eszközök alkalmazását a mindennapi munkafolyamatokba. Az ESET kiberbiztonsági kutatói szerint azonban mielőtt megpróbáljuk kihasználni az innovatív AI eszközök előnyeit, meg kell tanulnunk biztonságosan, adataink veszélyeztetése nélkül igénybe venni azokat.

Hirdetés

Közvetítések

Hirdetés