Hirdetés

Vadonatúj technológiával eddig szokatlan módon kezelhetnénk PC-nket

A sci-fikbe illő találmány hamarosan valóság is lehet, de az eszköz még a korai tesztelési fázisban van.

Esport1 Podcast

Tekintsünk a jövőbe: 2023-as előszezon és LEC legizgalmasabb változtatásai

Három nagy területen történtek változtatások a League of Legends világában. Megérkezett a szerverekre a 2023-as előszezon, változik jövőre az LEC formátuma, valamint megnyitott az átigazolási piac!

Hirdetés

Ahogy egyre inkább haladunk előre az időben, olvashatunk érdekesebbnél érdekesebb találmányok elkészüléséről, vagy csak azok megtervezéséről – olyanokról, amelyekről akár csak néhány éve azt gondoltuk, hogy ezek legfeljebb csak a filmekben képzelhetők el. Ezt a listát gazdagítja egy újabb eszköz, amely által akár az agyunkkal tudnánk irányítani asztali számítógépünket.

Régebben Gabe Newell beszélt olyan utópisztikus ötletről, amely alapján saját testünkkel is tudnánk videójátékokkal játszani. Itt még ugyan nem tartunk, de a Synchron által elkészült az első agy-számítógép interfész (BCI) névre hallgató találmány, használatához pedig még műtétre sincs szükség. Elkészítése mögött nemes cél áll: a megalkotók motivációja, hogy azok, akik valamilyen betegség miatt nehezen tudják használni a kezüket, anélkül is irányíthassák digitális eszközüket, például az egérmutatót.

„Az első BCI-implantátum egy komoly mérföldkő, mely új lehetőségeket nyit meg a bénult személyek számára" – nyilatkozta Tom Oxley, a Synchron alapítója. „Technológiánkat emberek millióinak szánjuk, akik egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen tudják saját maguk kezelni a készülékeiket."

Az eszköz telepítését követően a felhasználó például az asztali számítógépét is könnyebben tudja kezelni, ráadásul ennek használata is pofonegyszerű, összehasonlítva olyan riválisaival, ahol a felhasználónak műtéten is át kell esnie. Nem ez azonban az egyetlen BCI, amellyel kísérleteznek, azonban kényelmesebb, mint a Stenrode nevű eszköz, ahol viszont az agy körül található erekbe kell helyezni az eszközt.

A Stentrode-ot Ausztráliában fejlesztik, és egy személyen sikeresen el is végezték a műtétet, aki 48 órával később már el is hagyhatta a kórházat. Ezzel párhuzamosan a Synchron idén 15 résztvevővel tesztelné találmányát, melyek értéke egy személyautóéval felel meg.

Így elolvasva is még eléggé sci-fibe illőnek tűnik ez a találmány, látva azonban az eredményeket, nem nagy kockázat kijelenteni, hogy évek múlva már sokak mindennapjait könnyítheti meg a Synchron találmánya, vagy esetlen a Stentrode. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a projektek sorsa a közeljövőben.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés

Te mit gondolsz a találmányról?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közvetítések

Hirdetés

Kedves látogató!

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz, kérjük kapcsold ki, hogy problémamentesen böngészhesd a legújabb gaming és e-sport híreket!
Köszönjük!