30 éves a Batman: TAS, amely újradefiniálta az animációs sorozatokat

30 éves a Batman: TAS, amely újradefiniálta az animációs sorozatokat

Még mindig ezt a rajzfilmsorozatot tartják az egyik legjobb szuperhős feldolgozásnak, a rajongók pedig nem feledkeztek meg a 30. születésnapjáról sem.

A Batman: The Animated Series (animációs sorozat) 1992-ben, azaz 30 évvel ezelőtt debütált és, mint kiderült, a mai napig imádják a rajongók. Ez a sorozat továbbra is egy hatalmas mérföldkő mind Batman, mind az animációs szórakoztatóipar számára. Talán sokan nem tudják, de a Tim Burton Batman-filmek sikere miatt döntött úgy a Warner Bros., hogy megbízza Bruce Timmot, Paul Dinit és Mitch Briant egy új Batman-rajzfilm kidolgozására, amely amellett, hogy komorabb a kelletténél, mégis megszólítja a gyerekeket is. Mivel Burton filmjei korábban jóval sötétebb tónusúak voltak, az alkotókból álló csapat szabad kezet kapott az animációs sorozat kapcsán.

Az eredmény pedig magáért beszél, egy komor hangvételű és izgalmas akciójelenetekkel tarkított alkotás lett belőle.

A sikere persze nem csak ebben rejlett, ugyanis volt még valami, amiben újítani tudott a Batman: TAS, hiszen az animációk arculatát is megváltoztatta. A bemutatásáig a gyerekeknek szánt akciórajzfilmekben bár részletgazdag karaktermodelleket jelenítettek meg, melyeket könnyen valós játékká alakíthattak az akciófigura tervezők, ez mégis a folyékony animációk rovására ment. Ez a stílus az X-Men: The Animated Series-nél csúcsosodott ki, amely két hónappal a Batman-sorozat után debütált. A Batman: The Animated Series ehelyett Timm karakterterveit használta, amelyben csak a leglényegesebb vonalakat jelenítették meg, lehetővé téve a kecsesebb animációt. Ezt a stratégiát aztán számos sorozat követte, beleértve a DC Animated Universe következő alkotásait is: Superman: The Animated Series, Static Shock, Justice League, Justice League Unlimited. Mindezeken felül a Batman: The Animated Series különös köntösbe, amolyan noir és az art déco egyvelegébe öltöztette Gotham városát.

A Batman: The Animated Series 2018-ban egy HD remastered verziót is kapott, így aki korábban lemaradt volna róla vagy szeretné újra nézni immáron jobb felbontásban az mindenképp szerezze be a Blu-ray kiadását.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!