Befejezték a The Witcher 3. évadának forgatását, „Henry a Geralt” így mondott köszönetet

Befejezték a The Witcher 3. évadának forgatását, „Henry a Geralt” így mondott köszönetet

Az eddigiek alapján pedig azt is be lehet lőni nagyjából, hogy mikor lehet majd látni a következő szezont.

Még júliusban történt meg, hogy Henry Cavill megbetegedése nyomán szüneteltetni kellett a Vaják harmadik szezonjának munkálatait. Azóta szerencsére „Geralt” jobban van már, bár valószínűleg nem a sorozatban is látott főzeteknek köszönhetően. Azóta pedig nem csak a forgatásokat tudják befejezni, de az is kiderült, hogy a CD Projekt Red további 3 Witcher játékot is betervezett, tehát lesz mire várni a jövőben annak is, aki esetleg inkább a virtuális térben merülne el jobban.

Henry Cavill időközben pedig kigyógyult a koronavírusból és így folytathatták a munkálatokat, és úgy tűnik elég jól haladtak, mert mostanra minden szükséges felvételt elkészítettek. Ez azt is jelenti, hogy stúdióba vonulhat a rendező és a vágó, hogy nekilássanak az utómunkának. A fontos pillanatról egyébként a stábból többen is beszámoltak. Steve Gaub például egy koponyáról posztolt és leírta, hogy befejezték a forgatást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Steve Gaub (@stevegaub) által megosztott bejegyzés

Cavill még stílusosabban adta tudtára a rajongóknak, hogy lezárult számára egy újabb évad, illetve a stábnak is kifejezte a háláját:

„Micsoda évad volt ez! Csak szeretném megköszönni mindenkinek az eltökéltségét és elszántságát, amit az egész forgatás alatt tanúsított. Remélhetőleg mindenkinek a jól megérdemelt pihenés következik.

A legnagyobb tisztelettel kívánom a legjobbakat: Henry Cavill”

Arról viszont egyelőre nincs hír, hogy mikor nézhetjük majd meg a harmadik évadot. Ha az elmúlt két szezonból indulunk ki, akkor egy ilyen produkció esetében a stúdiós munkák egy fél évet is igénybe vehetnek, tehát legkorábban 2023. tavaszán élvezhetjük majd újra a Vaják kalandjait.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!