Teljesítsd az MI kihívást és nyerj egy vadiúj PlayStation 5 konzolt!

Teljesítsd az MI kihívást és nyerj egy vadiúj PlayStation 5 konzolt!

Egy interaktív online kurzus segítségével a mesterséges intelligencia alapjait ismerheted meg, sőt most még nyerhetsz is vele.

Elképesztő módon fejlődik a technika, ennek pedig egyik úttörő eleme a mesterséges intelligencia. Lassan már nincs olyan rendszer, ahol ne lenne jelen valamilyen formában az MI, éppen ezért a Digitális Nonprofit KFT keretében létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció egyik célja, hogy a tudatosító kampányokkal, interaktív kiállításokkal és oktatási programokkal a nagyközönség megismerkedjen vele, valamint a hazai MI-alapú fejlesztésekkel.

Ennek a nagyszabású projektnek az egyik legfontosabb része az MI-kihívás, hiszen ezen keresztül könnyen és gyorsan megismerheted a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapfogalmakat. Ehhez nyújt nagy segítséget a "Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába" kurzus, melyet, ha elvégzel most egy PlayStation 5 konzol beszerzésére is esélyed nyílik.

Hogyan vehetsz részt az ingyenes MI kihívásban?

  1. Ha még nem tetted meg, akkor regisztrálj a Nexius Learning oldalán!
  2. Erősítsd meg a regisztrációd az e-mail-címedre kapott levélen keresztül!
  3. Végezd el az „Ajánlott kurzusaim” menüpontnál elérhető Mi kihívás alapozó kurzusát.

Nem kell megijedni a feladattól, hiszen mindössze annyiról van szó, hogy mindenki egy négy fejezetből álló alapozó kurzust teljesít, mely áttekintést ad a mesterséges intelligencia (MI) fogalmáról. Az alapfogalmak és az etikai kérdések tárgyalása mellett számos felhasználási eset bemutatásával világít rá a technológia által kínált gyakorlati előnyökre. Foglalkozik az MI jogi aspektusával, társadalomra gyakorolt hatásaival és számos alkalmazási területet mutat be a mindennapi életünkből.

A kurzus elvégzésére a regisztrációtól kezdődően két hét áll a Játékos lehetőségére, miközben az online képzés bármikor megszakítható és folytatható. Sikeres teljesítés esetén egy oklevéllel leszel gazdagabb.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!