Bruce Willis eladta a digitális képmását, hogy azzal filmekben szerepelhessen

Bruce Willis eladta a digitális képmását, hogy azzal filmekben szerepelhessen

Mégsem tűnik el a filmvásznakról a visszavonult világsztár.

Sokkolóan hatott mindenkire a hír, hogy a Die Hardokból és számtalan másik klasszikussá vált filmből is ismert Bruce Willis afáziában szenved, mely következtében nagymértékben romlott a beszédkészsége, és ezért a színészettől is végleg visszavonult. A 67 éves hollywoodi sztár egyértelműen nagy űrt hagy maga után a szakmában, azonban most egy olyan megoldással rukkoltak elő, amelynek köszönhetően továbbra is új alkotásokban láthatjuk.

Willis eladta a képmását a DeepCake-nek, akik a technológiájuknak hála képesek lesznek a színész digitális ikertestvérét filmekben és reklámokban szerepeltetni. A hangja és a teste ráilleszthető lesz hasonló testalkatú személyekre, ezt pedig úgy oldották meg, hogy a 90-es években készült legnépszerűbb filmjeivel összekapcsoltak egy neurális hálózati modellt, ami megtanulta Willis jellegzetességeit, így képes lesz lemásolni azokat a deepfake segítségével. Oroszországban tavaly már leadtak egy ilyen reklámot, amit alább megtekinthettek. 

„Ezzel a modern technológiával kommunikálhattam, dolgozhattam és részt vehettem a forgatáson, akár egy másik kontinensen is" - nyilatkozta Willis. "Ez egy vadonatúj és érdekes élmény számomra, és hálás vagyok a csapatunknak ezért."

Habár ő lesz az első hollywoodi sztár aki megteszi ezt a lépést, már találkozhattunk több hasonló megoldással, például a Star Warsban is. A DeepCake cég pedig azon munkálkodik, hogy minél több nyugdíjas és elhunyt színész jogait szerezzék meg hasonló célokra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted ez jó megoldás?

  • 0 %
  • 100 %
  • 0 %