FIFA 23: Mérgében összetörte kontrollerét a neves streamer

FIFA 23: Mérgében összetörte kontrollerét a neves streamer

Nem tudta kontrollálni magát, eluralkodott rajta a düh.

Az szinte mindenkivel előfordul, hogy játék hevében felidegesíti magát valami miatt. Ez egy nagyon rossz reakció, mivel meggondolatlanul cselekedhetünk, valamint elrontja a játékélményt is. Ilyenkor néhányakkal előfordulhat, hogy tönkre teszik a felszerelésüket, ahogy az majd az alábbi videóban is látható. Emellett a teljesítményünk is romlik, ami egy multiplayer játékban hatványozottan látványos. Ez a helyzet a FIFA Ultimate Teammel is. Idegesen rossz döntéseket hozunk, gyengül a pontosságunk, és a türelmetlenek leszünk. Ez pedig jó eséllyel vereséghez vezet.

Az egyik legnevesebb FIFA 23-streamer, Castro1021 tökéletesen bemutatja ezt. Castro híres arról, hogy gyorsan tud változni a hangulata, most is a semmiből tört ki égtelen dühe. Hiába volt a kezében egy kontroller, nem tudta mérgét kontrollálni.

Egy Ultimate Team-meccs elején járunk, a streamer pedig 1-0-s hátrányban van. Megszerzi a labdát az ellenféltől, majd előre passzolna, de lefülelik az átadását. Ekkor akad ki, és azt üvölti, hogy „Annyira rossz a passzjátékom, tanuljatok már meg passzolni." Itt azonban nem ért véget a történet, mert a támadásból újabb gólt kapott, ekkor szakadt el nála a cérna. Felált, és teljes erőből eldobta a kontrollert, ami valószínűleg összetört. Ami már nem látszik a klipben, hogy elővett egy másikat, folytatta a játékot, de hamarosan kapott egy harmadik gólt is, ekkor kilépett a játékból. Legalább nem egy lengthy játékosra akadt ki.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te szoktad nézni Castro1021 streamjeit?

  • 33 %
  • 67 %