Worlds 2022: Olyat láthattatok a döntőben, amit eddig még soha

Worlds 2022: Olyat láthattatok a döntőben, amit eddig még soha

Az eddigi világbajnokságok forgatókönyve elbújhat a 2022-es mellett, a torna előtt csak nagyon kevesen hittek abban, hogy ez a csapat nyeri meg az év legfontosabb LoL versenyét.

Dél-Korea nyáron második és negyedik legjobban teljesítő csapata találkozott a 2022-es League of Legends-világbajnokság döntőjében. A T1 és a DRX sikeresen maga mögé utasította az év legnagyobb LoL tornáján a Gen.G-t és a JDG Intel Esports Clubot, a két legnagyobb régió bajnokát. Ezek a kissé váratlan sikerek már megmutatták, hogy a néhány hónappal ezelőtti forma és a VB-n mutatott játék néha köszönőviszonyban sincs egymással. Ennek a rajongók örülhettek a leginkább, akik megkapták azt a sztorit, amely annyira hihetetlennek hangzik, hogy akár dokumentumfilm is készülhetne belőle. A történelem során először nyert olyan együttes Worldsöt, amelyik 50% alatti győzelmi arányt produkált a saját régiójának alapszakaszában, majd a Play-Inből jutott el a fináléba, hogy a legfontosabb pillanatokban ne hibázzon. Idén a DRX játékosai emelhették fel a Summoner's Cupot, a T1 2022-ben második nemzetközi fináléjában maradt alul úgy, hogy egy kiélezett és fordulatos ötmeccses szériára kényszerítette ellenfelét.

T1 vs DRX (2-3)

Aki követte az EDG és a Gen.G elleni szériáit a DRX-nek, annak nem okozott igazán meglepetést, hogy az aktuális Bo5 első felvonásában lemossák a Szurdokból Deftéket. A visszavágóra sikeresen rendezte a sorokat a döntő "underdogja", Kingen és Deft vezetésével kiegyenlítették a szettet. 

1-1 után ismét kék oldalról rohamozott a T1, méghozzá megint sikeresen. Varus nem okozott Gumayusi kezében csalódást, azonban a sikerhez vezető út Onerrel és a Baron elcsaklizásával volt kikövezve. 

Meccspontra kerültek Fakerék, azonban az eddig veretlen kék oldal a negyedik felvonásban a DRX-nek kedvezett. A széria talán legsimább összecsapásán ismét felzárkóztak riválisuk mellé zekáék, így jöhetett a Silver Scrapes és az utolsó csata.

BeryL Barddal, Pyosik Hecarimmal lepte meg a háromszoros világbajnokot, ezek a választások végül meghozták a sikert a csapat számára. Bár a végjátékban már magabiztosan mozgott a DRX, Pyosik a Bo5-ben nem először mutatta meg, hogy a Smite használata nem mindig megy neki tökéletesen. Ezek a jelenetek utólag már senkit sem érdekelnek, ugyanis a győzelmet már senki és semmi nem veheti el a Kingen-Pyosik-zeka-Deft-BeryL ötöstől. Izgalmas, lebilincselő és történelmi döntőt vívott a két együttes, amelyet érdemes visszanézni.

  • Kingen: A OnePlus Döntő MVP-díjat a felső ösvényes játékos zsebelte be. Ő a második topos MaRin után, akit a finálé legértékesebb idézőjének választottak
  • Pyosik: Juhannal óriási harcot vívott a kezdőbe kerülésért, végül meghálálta az edzői stáb bizalmát
  • zeka: Az "új Fakerként" emlegetik már most a 19 éves koreai midest, aki Sylaszével megmutatta az egész világnak, hogy már most a legnagyobbak között a helye
  • Deft: 10 év profi karrierrel és rengeteg sikertelen világbajnoki szerepléssel a háta mögött felért a csúcsra
  • BeryL: Sorozatban harmadik világbajnoki döntőjét játszotta a veterán support, 2020-ban és 2022-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Ő a történelemben az 6. duplázó Faker, Bengi, Bang, Wolf és Duke után, valamint utóbbi idéző mellett ő az egyetlen, aki két különböző együttes mezében (Duke SKT és IG (igaz itt már csak csereként), BeryL DAMWON GAMING és DRX) felülhetett a trónra.

Faker és a T1 idén egyszerűen nem tud diadalmaskodni nagy tornán. Az MSI-on az RNG, a Worldsön a DRX múlta felül a koreai rekordbajnokot 3-2-re. Hogy a valaha volt legjobb LoL-os visszavonul-e, esetleg Deft akasztja szögre az egeret és billentyűzetet az idei bravúr után? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs még válasz, de mindenképpen kövessétek majd az Esport1 oldalát, akkor biztosan nem maradtok le egyetlen fontos bejelentésről sem!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted Faker visszavonul az újabb elvesztett döntő után?