Nézz be a tankok belsejébe: Az ikonikus Mark IV-es

Richard „The Challenger” Cutland visszamegy az I. világháborúba, és részletesen megvizsgálja az első sorozatgyártású harckocsit, a brit Mark IV-et.

„A tankok belsejében” című sorozat mostani epizódjában Richard „The Challenger” Cutland visszamegy az I. világháborúba, és részletesen megvizsgálja az első sorozatgyártású harckocsit, a brit Mark IV-et. Mivel november 20-án van a cambrai-i csata évfordulója, ahol a Mark IV-es kulcsszerepet játszott, érdemes alaposabban megvizsgálni. Nézd meg a jármű nyolcfős legénységének műveleti körülményeit, fedezd fel, mi kellett ahhoz, hogy ez a 28 tonnás, 6 km/órás végsebességre képes behemót működjön, és tudd meg, hogyan alkalmazkodott a lövészárok-hadviselés kihívásokkal teli terepviszonyaihoz.

A cambrai-i csata

Az észak-franciaországi Cambrai városa beírta magát a tankhadviselés történelmébe. Az 1917. november-decemberi cambrai-i csata, amelyet széles körben az első nagy páncélos offenzívának tartanak, megmutatta a páncélozott járművekben rejlő lehetőségeket. Ez volt az első alkalom, hogy a harckocsikat egységesen, koncentrált erőként használták, és repülőgépekkel, tüzérséggel, logisztikával, gyalogsággal és más erőkkel összehangolva is hatékonynak bizonyultak.

A csatának van még egy történelmi lábjegyzete: 1918 áprilisában egy Mark IV-es harckocsi vívta az első egy-az-egy elleni összecsapást (harckocsi-a-harckocsi ellen) egy német A7V Nixe harckocsival - és győztesen került ki belőle. A Mark IV-es tartósságának ironikus bizonyítéka, hogy a németek több ilyen járművet fogtak el és üzemeltettek, mint saját AV7-es tankot.

Tankok a lövészárkokban

A korai lövészárok-hadviselésben az ellenséges védelmet, például a szögesdrótot és más akadályokat a tankok acél lánctalpai könnyedén leküzdötték. A harckocsiknak kiváló támadó potenciálja volt, ha más erőkkel együttműködtek, éppen ezért Németország egy újszerű módszert dolgozott ki a fenyegetés elhárítására. A Mark I-es harckocsik elleni 1916-os ütközeteket követően kiszélesítették lövészárkaikat, hogy megakadályozzák a járművek előrenyomulását. A britek számára az lett volna a kézenfekvő megoldás, hogy meghosszabbítják a tankjaikat, de ehelyett a hosszuk csökkent: a Mark IV-es (8 m hosszú) majdnem 2 méterrel rövidebb volt, mint a Mark I-es (9,9 m hosszú).

A Mark IV nyolcfős személyzetének szinte teljes sötétben és rendkívüli hőségben kellett működtetniük a járművet.

A jövőbeli fejlesztésekre a múltból találták megoldást. A mérnökök a középkori lovagokat tanulmányozták, akik vizesárkokat vagy védelmi árkokat kereszteztek - hasonlóan a lövészárkokhoz -, és megállapították, hogy az ellenséges erődítményeken való átkeléshez összekötözött faágakból álló kötegeket használtak. Amikor a britek ezt a technikát alkalmazták az első világháborúban, ezeket a kötegeket fascines-nak (ágkötegek) nevezték el.

A Mark IV-es tankok tetejére síneket szereltek fel, és erre rakták fel az ágkötegeket. Amikor elérték a német lövészárkokat, a harckocsiban lévő személyzet kioldotta a rögzítő hevedereket, és az ágkötegek begurultak a lövészárkokba. Ha több harckocsi is végrehajtja ezt a műveletet, akkor feltöltik a lövészárkot, és a járművek át tudnak kelni rajta. A harckocsik még ma is használnak ágkötegeket, bár más anyagokkal, például műanyag lefolyócsövekkel helyettesítik az ágakat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!