Megbukott az év legjobban várt horrorjátéka, a The Callisto Protocol

Elmaradt a várva várt siker, megragad a középszerűség medrében a The Callisto Protocol.

December 2-án, azaz tegnap jelent a horrorjátékok kedvelőinek új gyöngyszeme, vagy legalábbis az a program, amit papíron annak szántak. Óriási várakozás előzte meg a The Callisto Protocol, a PUBG alkotóinak, a KRAFTONnak a legújabb játékát, ami erősen merített a 2008-as Dead Space-ből. Ez persze nem gond, jótól jót lopni nem bűn, ám az már igen, ha ezeket az elemeket olyan pocsékul hasznosítod, ahogy tette azt a The Callisto Protocol.

Pedig az első tesztek bíztatóak voltak. Nem lehengerlőek, de bíztatóak. Azt látszik, hogy a legtöbb tesztpéldányt PS5-re küldték ki, nem véletlenül. Bár meglepő módon pont a PC-s verzió áll a legmagasabb átlag pontszámon a Metacriticen, ez összesen csak 6 tesztet jelent. Az Xboxos verziót 18, a PS5-öst 47 kritika alapján mérik. Jelenleg 80 (PC), 76 (PS5) és 73 (Xbox Series X) pontszámokon áll a játék. Rajongói értékelések egyelőre nincsenek, azokra ma estétől lehet számítani és alighanem, jóval alacsonyabbak lesznek.

Rengeteg a csalódott játékos, akik bár erőteljesen panaszkodnak a suta mentésirendszerre, a bugyuta és unalmas harcrendszerre és a középszerű pályadizájnra, a legnagyobb gond mégis a technikai hiányosságok. PC-n és Xboxon talán az év legrosszabb teljesítményét hozza a játék, egy erős gépen sem ritka, hogy közepes beállításokon 30 fps-sel szenved a The Callisto Protocol. És akkor még nem is beszéltünk a rendszeres és éppen ezért idegőrlő összeomlásokról, amikor egyszerűen crashel a játék és vége mindennek.

Nem csak apró fps dropokról van szó, hanem konkrétan játszhatatlan pályarészekről, ami egy 60 eurós játéknál maga a halálos ítélet. Bár a tömegek még nem indultak meg a Steam refund felé, egyre több ilyen véleményt lehet már olvasni Twitteren.

A technikai hibákon persze javíthatnak a fejlesztők, a Cyberpunk 2077 is kimászott a gödörből, de az egy jó kérdés, hogy ha a The Callisto Protocol meg is teszi ezt, vajon ott lesznek-e még a játékosok vagy ők akkora már rég hátat fordítottak a játéknak?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!