Öt filmelőzetes, ami hazudott a közönségnek

Öt filmelőzetes, ami hazudott a közönségnek

Volt már olyan érzésed, hogy nem azt kaptad egy filmtől, mint amit az előzetesek ígértek?

Tegnap beszámoltunk arról, hogy Amerikában akár precedens teremtő per lehet folyamatban, miután kimondták, hogy a filmstúdiók bizony perelhetőek, ha olyan előzetest adnak ki filmjeikhez, amikben aztán meg nem valósult elemek, elferdített tartalmak találhatóak. Ennek apropóján elgondolkodtam kicsit, próbáltam felidézni azokat az előzeteseket az elmúlt 10-15 évből melyek csalódást okoztak és mondhatni átvertek.

Saját magamat is megleptem, de elég sokra tudtam visszaemlékezni, így most jöjjön öt olyan előzetes, melyek átverték a nézőket.

Spider-Man: No Way Home

Abba most ne menjünk bele, hogy Tom Holland harmadik Pókember filmje megállta-e a helyét. (spoiler: szerintem förtelmes volt) Sokkal érdekesebb a tény, hogy anno semmilyen hivatalos úton nem erősítették meg, hogy a film több Pókember is feltűnik majd. Annyira nem, hogy az első előzetesben meghamisított felvételeket láttunk. Olyan képkockákat melyeken Tom Holland egyedüli Pókemberként szerepelt, míg a filmben már hárman voltak ott. Persze érthető, hogy a Marvel nem akarta lelőni a poént rögtön az első előzetessel, de az ilyen megoldások a videójátékok világában már kiverték a biztosítékot és most úgy tűnik egyre többeket bosszant a filmrajongók között is.

Dune

Ezt talán nem is kell sokáig ragoznunk. A fél világ izgatott lett, amikor meglátta Zendayát az előzetesben, ami úgy festette meg karakterét, mint a film egyik kvázi főszereplőjét. Ehhez képest kis túlzással egy kezemen meg tudom számolni, hogy a fiatal színésznő hányszor szerepelt a vásznon.

Avengers: Infinity War

Hasonló a helyzet, mint a Pókember esetében. A Marvel mindent bevetett, hogy elkerüljék a spoilereket, ennek érdekében a filmben egyáltalán nem látható jelenetekkel tömte tele a film előzeteseit, de sok volt az olyan képkocka is, amiket egyszerűen megmásítottak az előzetes kedvéért. Emlékszünk például az előzetesből arra, amikor hőseink a kamera felé rohannak neki ellenfeleiknek? Ott volt a Kapitány, Hulk, a Sólyom, Fekete Párduc és még sorolhatnánk. Ez például a filmben egyáltalán nem így szerepelt, eltitkolták például azt, hogy Hulk az Infinity Warban alig tűnik majd fel, az esetek 99%-ban Bruce Bannert látjuk majd, akár a Hulkbuster páncélban is.

Downsizing

Matt Damon, Christoph Waltz, Alexander Payne rendezésével, ugyan mi mehetne rosszul? Hát a filmet egészét tekintve sok minden rosszul ment, de talán nagyobb sikert értek volna el, ha nem kábítják a nézőket a film stílusával. Az előzetesek alapján ugyanis ez egy családi vígjátéknak tűnt, neves színészekkel, míg maga a film sokkal komorabb volt, már-már politikai kérdéseket boncolgatott. Ezzel csak az volt a baj, hogy aki vígjátékra ült be a mozikba az csalódottan állt fel, akit pedig már az előzetesek eltántorítottak a vígjátékos stílussal, az lehet láthatott volna egy jó filmet, csak nem tudott róla, hogy érdemes-e erre beülnie.

After Earth

Azt hagyjuk is, hogy mennyire undorítóan rossz volt az After Earth. Tényleg ne menjünk bele, mert rosszul leszek. Nekünk most az a fontos, hogy ezt a filmet egyértelműen Will Smith nevével, arcával és hangjával adták el, ám a filmben mindössze néhány percet szerepelt. Az első pár perc utána teljesen lényegtelenné vált a sztori szempontjából, miközben az előzetesek folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy központi figurája lesz a cselekménynek, tengernyi játékidővel.

Ha neked is volt  már olyan érzésed, hogy átvertek az előzetesek, nyugodtan írd meg, hogy melyik filmmel jártál így és mi volt a gond.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!