A Nintendo Switch inspirálta ezt a különleges billentyűzetet

Egy Nintendo Switch Lite és egy mechanikus RGB billentyűzet szerelemgyereke.

Ma már szinte semmiben nem egyszerű kitűnni, bármibe is fogunk, biztosan lesz még rajtunk kívül is egy csomó szereplő, aki azt a piacot szeretné meghódítani. Éppen ezért találnak ki egyesek hihetetlen, látványos helyenként zseniális, máskor bugyuta ötleteket. Nincs ez másképp a billentyűzetek esetén sem. A Megalodon is úgy gondolta, előrukkol valami újdonsággal, így született meg a Console 64, ami első ránézésre egy Nintendo Switch Lite és egy mechanikus RGB billentyűzet szerelemgyereke.

A billentyűzet 198 dollárba kerül és több klasszikus kontrolleres/kézikonzolos jellemzőt tartalmaz. Van rajta joystick és négy gomb a bal oldalon, amely egy d-padot mintáz. Két kisebb gomb van mindkét alsó sarkában, valamint egy apró kis LCD a jobb felső részen, alatta pedig egy nagyobb gomb. Ennek ellenére nem úgy tűnik, hogy a Console 64-et elsődlegesen hibrid billentyűzetnek/kontrollernek tervezték volna.

A Console 64 a klasszikus Nintendo Switch piros/kék színsémával, valamint fehér, szója, sárga és rózsaszín színben érkezik. Meg kell jegyezni, hogy a billentyűzethez nem járnak mechanikus kapcsolók vagy billentyűzetkupakok; ezeket külön kell megvásárolni, és nem olcsók. Könnyen elkölthetsz akár 300 dollárt is ezekért, a kapcsoló/kupak kombinációtól függően. Hasonlóan más Drop termékekhez, jó minőségű, kényelmes rajta gépelni, ha szeretjük a mechanikus billentyűzeteket.

A Megalodon Console 64 Keyboard előrendelései még egy hétig élnek most 198 dollárért, a várható szállítási dátum 2023. április 28. lesz. A többi Drop termékhez hasonlóan, ha nem rendelnek elegen elő, akkor a rendelést törlik, és visszakapod a pénzed.

A képre kattintva megtekintheted galériánkat, amiben több színben és szemszögből is megnézheted a különleges billentyűzetet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!



Neked tetszik a Megalodon Console 64 billentyűzet?