A Wargaming végül mégiscsak bevezette a Kísérleti felszereléseket

A kísérleti felszerelések segítségével még jobban testre tudod majd szabni járműveidet és az egyedi játékstílusodnak megfelelő módosításokat hajthatsz végre rajtuk.

Az új felszereléstípusokat az Acélvadász játékmód és egyéb más játékbeli események jutalmai között találhatod majd meg 2023-ban. Illetve január 20-a és 26-a között napi küldetések teljesítésével is hozzájuthatsz az elkészítésükhöz szükséges összetevőkhöz.

A kísérleti felszerelésekkel tovább erősítheted a tankjaidat, azonban ezek csak kisebb bónuszokkal fognak szolgálni

A jelenleg elérhető 3 kísérleti felszerelés mindegyike ötvözi egyes normál felszerelések bónuszait:

  • Tűzvezető rendszer: fejlesztett célzórendszer és függőleges stabilizátor
  • Mobilitásjavító rendszer: turbótöltő és fejlesztett forgási mechanizmus
  • Túlélőképesség-növelő csomag: fejlesztett edzés és módosított konfiguráció

Vedd figyelembe azonban, hogy az egyes kísérleti felszerelések nem rendelkeznek az összeállításukhoz felhasznált egységek összes bónuszával (mivel így túlságosan erősek lennének). Ehelyett az első tárgy bónuszainak 60%-át, a második tárgy bónuszainak 40%-át, vagy esetleg 80 és 20%-át fogja örökölni a kísérleti felszerelés.

A jövőben meglehet, hogy 3 vagy több felszerelés tulajdonságaival rendelkező és játékmechanikák tulajdonságaira alapuló kísérleti felszereléseket is be fogunk mutatni. Jelenleg ilyen felszerelésekre nincs példa a játékban.

Ezeket a felszereléseket fejleszteni is lehet – akár kétszer is

A kísérleti felszerelések fejleszthetők. A kísérleti felszerelések bónuszai megfelelnek egy már létező felszereléskategória bónuszainak, a fejlesztési szinttől függően (I-III.)

  • I. – normál felszerelés
  • II. – fejlesztett jutalomfelszerelés
  • III. – fejlesztett felszerelés („kötvényfelszerelés”)

Az I-es szintű kísérleti felszereléseket jutalomként lehet megszerezni, amelyeket később  komponensek felhasználásával tudsz majd fejleszteni. Ezt az új játékbeli fizetőeszközt kísérleti felszerelések szétszerelésével szerezheted majd meg. Minél magasabb a felszerelés szintje, annál több komponenst fogsz kapni. A fejlesztésekhez szükséges komponensek száma a célszinttől függ.

FELSZERELÉS A FEJLESZTÉSI SZINT NÖVELÉSÉHEZ SZÜKSÉGES KOMPONENSEK SZÁMA
I. fejlesztési szint → II. fejlesztési szint II. fejlesztési szint → III. fejlesztési szint
Tűzvezető rendszer 400 2000
Mobilitásjavító rendszer 400 2000
Túlélőképesség-növelő csomag 400 2000

Még több lehetőség közül választhatsz

A kísérleti felszereléseket azért vezettük be, hogy még jobban testre tudd szabni a járműveid jellemzőit, és így a játékstílusodhoz tudd igazítani őket. A kísérleti felszerelésekkel további lehetőségeid lesznek a járműveid testreszabására, mint például ahogy az az átdolgozott felszerelésrendszer és a harctéri módosítások esetében volt.

FELSZERELÉS A SZÉTSZERELÉS SORÁN KAPOTT KOMPONENSEK SZÁMA
I. fejlesztési szint II. fejlesztési szint III. fejlesztési szint
Tűzvezető rendszer 100 400 1600
Mobilitásjavító rendszer 100 400 1600
Túlélőképesség-növelő csomag 100 400 1600

Kísérleti felszerelésekre vonatkozó szabályok

  • A kísérleti felszerelések fő és kiegészítőbónuszokkal rendelkeznek.
    • A fő bónusz a leírásban elsőként megjelenő paraméter. Ha a fő bónusz például a Turbófeltöltőből származik, akkor már nem lehet több ugyanilyen típusú felszerelést felszerelni a járműre.
    • Kiegészítőbónuszt más típusú felszerelésekből (egyből vagy többől) vagy különböző mechanikákból kaphatsz. A kiegészítőbónusz nem tartalmazhatja annak a felszerelésnek a hatását, amelyből az átvételre került (pl. a felfüggesztés tartósságának teljes helyreállítása a Fejlesztett edzés javításai után).
  • A kísérleti felszerelések speciális felszerelési követelményekkel rendelkeznek.
    • A kétféle felszerelés bónuszait kombináló kísérleti felszerelések csak olyan járműveken használhatók, amelyekre mindkét felszereléstípus felszerelhető. Például a Töltésgyorsító bónusszal (fő vagy kiegészítőbónusz) rendelkező kísérleti felszerelés nem szerelhető fel automata töltővel vagy automata újratöltővel rendelkező járművekre.
    • A következő kísérleti felszerelések saját felszerelési feltételekkel rendelkeznek: felszerelések, amelyek három vagy több felszereléstípus bónuszait kombinálják; felszerelések, amelyek nem felszerelésből származó bónuszokkal rendelkeznek; illetve felszerelések, amelyek bónuszai szokatlanul oszlanak el.
  • A kísérleti felszerelés nem kap kiegészítőbónuszt a férőhelyéről, függetlenül a fejlesztési szinttől.
  • A kísérleti felszerelések nincsenek osztályokra osztva (azaz ugyanaz a felszerelés felszerelhető II-es vagy IX-es szintű járműre is, ha az megfelel a követelményeknek).
  • Minden egyes kísérleti felszerelés esetében:
    • A tulajdonságtípusok nem fognak változni a fejlesztési szint növelésekor.
    • Minden egyes új fejlesztési szinttel egy vagy több tulajdonság értékei növekednek majd meg, de soha nem csökkennek.
  • A kísérleti felszerelések leszerelésének költségei a következők:
    • I. fejlesztési szinten: 1 Leszerelőkészlet vagy 10.
    • II. fejlesztési szinten: 50 komponens.
    • III. fejlesztési szinten: 100 komponens.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.