Kicsi a bors, de meglepően komoly és erős! - A Hangya és a Darázs: Kvantumánia kritika

Hölgyeim és Uraim, kezdődhet az MCU ötödik fázisa!

Végre vége az MCU negyedik fázisa okozta fájdalmaknak és elnyújtott szenvedéseknek! Nincs több twerkelő Meghan Thee Stallion (Amazon: Ügyvéd), “pörölyt a pofádba” (Thor: Szerelem és mennydörgés), vagy fontosnak tettetett karakterek ráerőszakolása a nézőkre (teljes Örökkévalók film). Ha csak egy pozitívuma volt ezeknek a filmeknek és sorozatoknak, az az utolsó szálak elvarrása volt. Ha tetszik, egy szakítás vége, amikor mindent meg kell beszélni, még a legfájóbb részleteket is. 

Persze voltak az elmúlt időszakban pozitív élmények is, mint a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája, a Holdlovag vagy a Loki, és most úgy tűnik, a Kevin Feige irányítása alatt működő Marvel Cinematic Universe felfigyelt a rajongók Twitter-posztjaira, ugyanis A Hangya és a Darázs: Kvantumánia kukázott mindent, ami miatt lázadtunk, megtartottak minden jót, amit szerettünk, négyzetre emelték, hozzáadták a kötelező humorfaktort, amit sajnos évek óta képtelenek levetkőzni, olyan nagy neveket adtak ismét a képlethez mint Michelle Pfeiffer és Michael Douglas, vagy a következő csúnya gonosz arcot, Kangot, A Hódítót alakító Jonathan Majors, akit a kitartó MCU-rajongók már láthattak a Loki-sorozatban is. Ott persze egy másik variánsával találkoztunk, az ő halálával köszöntött be a multiverzum, ami mondom, miért érdekes.

A Lokiban látható Kang megakadályozta a multiverzum létezését, amihez létrehozta a TVA nevű ügynökséget, akik mindig közbelépnek, ha valaki vagy valami eltért a fő idővonaltól. A sorozat végén azonban Loki és az egyik variánsa, Sylvie végzett Kanggal, A Megmaradóval, és azonnal megszületett a multiverzum, ami ettől a ponttól kezdve mindig is létezett. Követtek? Nagyon jó!

A Megmaradó haláláig egyetlen univerzum volt, soha nem is létezett több, mert kitörölte az idővonalról őket. A halála azonban mindent átírt, létrejött a végtelen univerzumok és vele a végtelen Kangok sora. A Hangya harmadik kalandjában pedig az egyik ilyen Kanggal találkozunk. Jonathan Majors tökéletesen hozza a szerepét, a nevén és a külsején kívül semmi hasonlóság nincs a Megmaradó és a Hódító Kang közt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Paul Rudd Scott Langje rengeteget érett, mióta utoljára láttuk, tényleg mélyen érintette, hogy öt évre eltűnt a lánya életéből, próbálja jóvátenni. Hiába nem az ő hibája, igyekszik ott lenni a már 18 éves Cassie-nek. Mindemellett persze hű önmagához, néhol komolytalan, viccelődik, de komolyra fordul a helyzet, ő is stílust válik (jegyzetelj, Thor!).

Evangeline Lilly Hope-ja pont annyira hozza a támogató karakter szerepét, hogy jól esik, ha szerepel a jelenetben, de nélküle is elvan mindenki, majd amikor igazán nagy szükség van rá, megjelenik és megmenti a hőst. Erős női karakter, a szülei előtt egyszerre a kislány és a határozott, felnőtt gyermek, Cassie előtt nem esik túlzásba, mint sok más karakter az ő helyzetében, inkább érződik egy érettebb barátnőnek, mint egy kényelmetlen pótanyának.

Michelle Pfeiffer és Michael Douglas szokás szerint végtelenül könnyen hozzák a maguk fajta színészóriásoktól hozott szintet, amit várunk tőlük. Cassie lázadó tini, aki fel akar nőni az apjához, de ugye az nem úgy működik, ahogy azt a kisgyerek megálmodja. A mellékszereplők nagy részének megvan a helye, a funkciója, Bill Murray cameója pont annyi, amennyire szükség van, egy grammal sem több.

És akkor Kang: ha nem is konkrétan ez a variáns, de mint a multiverzum egyik, ha nem a legerősebb karaktere, veszélyes ellenfélnek tűnik az MCU hőseivel szemben. Ereje nem ismer határokat, rendkívül tapasztalt mind a harc, mind a politika terén, mindig eléri amit akar, egy szóval már most érződik, hogy miért őt választották a Marvel Filmes Univerzum következő főgonoszának.

A történetmesélés rendben van, nem vitte túlzásba Peyton Reed rendező, nem bonyolítja meg az “a családom bajban van, segítenem kell, nincs mese” megközelítést és nem is kell. Eleget bonyolítja a helyzetet, hogy Janet Van Dyne titkolózik a kvantumvilágban töltött 30 évéről, Cassie tiniként viselkedik és persze Hankről is kiderül, hogy öreg Hangya nem vén Hangya.

 forrás: Marvel

A látványvilágra sem lehet panasz (ellentétben mondjuk a She-Hulk látványával), tudtuk, hogy a kvantumvilág szürke, barna és sárga, vagy éppen kék és piros, ennek ellenére igyekeztek kicsit színesíteni a különböző helyszíneken a készítők. 

A harcok is kellemesen fogyaszthatók, a Marveltől már megszokott, néhány vágással operáló jelenetekkel és kiváló koreográfiával, jó az egyensúly a képességek és technológia használata és a nyers erő és ügyesség közt, Kang minden mozdulatából látszik, hogy nem csak nevében hódító, Scott Lang pedig érezhetően a saját és a családja életéért, ezen kívül pedig a világ jövőéért küzd.

A film egymagában is megállja a helyét, az eddigi, Föld körüli történésekhez nem sokat tesz hozzá, ezzel szemben a következő néhány év filmjeinek és talán sorozatainak jövőjét kellően megalapozta. Ez a film nem csak egy film az MCU-n belül. Kicsit olyan érzésem van vele, mint anno a Vasemberrel volt 2008-ban: valami újra nyitott ajtót nekünk, egy pár pillanatig ki is tudtunk nézni rajta, de majd a következő filmek kísérnek át rajta.

Ja és persze a legfontosabb! Van stáblistás jelenet, kettő is, szóval ha nem akartok teljesen amatőr Marvel-fanoknak tűnni, türelmesen várjátok ki a stáblista utolsó másodperceit is. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!