Ant-Man: Quantumania - Kicsoda a Kang, a Hódító?

Ant-Man: Quantumania - Kicsoda a Kang, a Hódító?

Kang a következő nagy ellenfél?

Már a mozikban az Ant-Man következő epizódja, a Quantumania. A szám szerinti harmadik fejezetet sokan várják és persze az elvárás is elég erős. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az MCU az utóbbi időkben sorra halmozta a közepes vagy annál egy kicsit jobb/rosszabb filmeket és sorozatokat. A Hangya részek eddig jól szerepeltek. Az első 85%-ot, míg a második 80%-ot hozott Rotten Tomatoes-on és a kritikusok is zömében éltették a filmeket. Ezek után pedig minden erejére szüksége volt a Marvelnek, hogy méltó folytatást kapjon a sztori.

Szerencsére az eszközeik adottak, behoztak például egy új főgonoszt a filmes univerzumba, ő Kang, a Hódító. Vele már találkoztunk a Loki-sorozat végén és a képregények alapján ő lehet az a következő nagy ellenfél, akivel majd végül a Bosszúállók harcolnak. De ki is az a Kang? Honnan érkezik? Milyen képességei vannak? És úgy általában miért olyan különleges?

Kicsoda Kang?

Gonoszunk már nagyon régi és népszerű darabja a Marvel ikonikus ellenfelek panteonjának. Anno először a 60-as években vetették papírra és leginkább Stan Lee-hez köthető. A képregényekben Nathaniel Richardsként (Reed Richards apjának a neve) ismerjük meg, aki a 31. században született. A családfáját nagyon sokáig vissza lehet vezetni, ha pedig minden igaz, akkor a felmenői között Reed Richards és Dr. Doom is ott van. Ez egyébként kicsit zavaros, de a furcsaságok között talán még ez az egyik legenyhébb. Kang a távoli jövőben született, az intelligenciája, hála a vérvonalának, kivételes. Ezt sok helyen kamatoztatja is, hiszen nincs semmilyen szuperereje.

Mit tud Kang?

A tudás az egyetlen igazán éles fegyver Kang arzenáljában. Tehetséges katonai stratéga és kivételes harcos. Ünnepelt fizikus, akinek az egyik szakterülete az időutazás. Mérnökként is megállja a helyét, ami pedig azt jelenti, hogy sok felszerelését maga tervezte és építette. Kang mindent tud a világról és ezt a tudást bizony sokszor eszközként használja annak érdekében, hogy elérje a céljait. 

Mivel Kang a 31. századból érkezik, rengeteg olyan technológiához fér hozzá, ami bőven túlmutat mindenen, amit a 21. század nyújtani tud. Fegyverekkel is bőven el van látva, sőt van egy kard alakú űrhajója is, ami tele van pusztítóbbnál pusztítóbb dolgokkal. Mindent egybevetve Kang ereje a technológiában és az intellektusában rejlik. Legalább annyit bütyköl, mint Tony Stark és legalább olyan okos, mint Mr. Fantastic vagy a Hulk. A nagyravágyása pedig olyan méreteket ölt, mint Thanosnak.

Kang életútja a füzetek lapjai szerint

Kang a 31. században kezdi a történetét, majd még a korai éveiben visszautazik Egyiptomba, nyilván tele futurisztikus cuccokkal. Ott veszi fel a Rama-Tut nevet és Fáraóként igába hajtja az ott élőket. Itt bajszot akasztott a Fantasztikus Négyessel, akik vissza is küldték a saját idősíkjába, de Kang itt már menthetetlen volt, megérezte a hatalom ízét. Ezek után felvette a Kang, a Hódító nevet és azt tűzte ki céljául, hogy minden idősíkot és univerzumot ő ural majd. Ebben pedig egész jól is halad, de a sok utazás és kegyetlenség miatt nem maradhat rejtve. Reed Richardsék egész sokszor kerülnek konfliktusba vele, de nyilván a Bosszúállók sem maradnak ki a szórásból. Főleg akkor, amikor megjelenik Kang többi alteregója a multiverzumból. Megalakul a Kang Tanács amiben csak és kizárólag ő lehet jelen.

Kang az MCU-ban

Nem szeretnénk spoilerezni a Kvantumániából, így mindenki azt tudjuk tanácsolni, hogy aki kíváncsi az MCU legújabb fejezetére és Kang bevezetésére, az nézze meg a filmet. Az előzetesek és az eddigi információk alapján izgalmas karakternek tűnik, meglátjuk mihez kezd majd vele az MCU az előttünk álló évek során.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!