Nagyobb, jobb, ütősebb – Company of Heroes 3 teszt

Nagyobb, jobb, ütősebb – Company of Heroes 3 teszt

A Relic Entertainment megint kitett magáért, pazar játékélményt nyújt ismét „hősködni” egy kicsit.

Kevés olyan felkapott és több ízben feldolgozott téma van, mint a második világháború, hiszen szinte nincs olyan év, amikor valamelyik fejlesztőcsapat ne adna ki a valamilyen stílusú játékot a nagy világégésről.

Született már néhány pazar alkotás ezen a téren, gondoljunk csak a Paradox féle térképes Hearts of Iron szériára, a Call of Duty vagy a Battlefield egyes részeire vagy az anno szintén népszerű Medal of Honor is biztosan kellemes élményeket idéz fel egyesekben. De legalább ilyen meghatározó a Company of Heroes sorozat is, amelynek immáron a harmadik része jön PC-re és konzolokra egyaránt. Az RTS (Real Time Strategy – valós idejű stratégiai játék) műfaj pedig nem igazán a legnépszerűbb mostanában. A virágkora körülbelül a 2000-es évek elejére tehető, mikor a Starcraft első része már javában szakított Dél-Koreában, majd a világ többi részén is elterjed, hála az internet térhódításának is, ráadásul az Age of Empires és Command & Conquer is a csúcson volt a Red Alert és Tiberian Sun epizódokkal, majd a Warcraft 3 feltette az i-re a pontot, végül pedig a Warhammer 40K – Dawn of War és a Starcraft 2 lopta be magát a rajongók szívébe.

2006-ban aztán a Relic Entertainment keze munkája, a Company of Heroes is megérkezett, amit a THQ égisze alatt adtak ki, és mint kiderült, elég hamar hatalmas sikert aratott. Két teljes értékű DLC egészítette ki az első részt, aztán 2013-ban már a második epizódot nyúzhatták a játék és a műfaj kedvelői. Kicsit több idő telt el ugyan, de végre a trilógiává érett a Company of Heroes franchise, ami most még szebb, még nagyobb és még ütősebb.

A széria egyik legerősebb része az a kampányok során levetített vagy bemutatott narratívák, és ez a rész szerencsére most sem hiányzik. Ezeken keresztül nyerhetünk betekintést a nagyjából 80 esztendővel ezelőtt történt eseményekbe, megismerhetjük ezáltal a különböző karaktereket – az egyes alacsony rangú katonáktól egészen a felsőbb vezetésig -, akik igazából többek, mint a véres világháború statisztikái. Úgy érzem, hogy végre sikerült megértenem, hogy például miért olyanok, amilyenek a szövetséges parancsnokok, köztük forrófejű amerikai Buckram és riválisa, a sztoikus brit Norton, és az is kiderül, hogy nem csak ellenséggel szemben voltak kötelező játszmáik. Mindez a körítés, ha jól odafigyelünk, akkor tökéletesen elhelyez minket a korszakban, ami az előttünk álló megpróbáltatásokhoz nagyon is szükséges.

A észak-afrikai kampány kissé lineárisnak tűnik és valójában a háborút a helyiekre gyakorolt hatása szempontjából igyekszik bemutatni, még akkor is, ha ezt a valódi játék során kevésbé érezzük. Ami pedig a legfontosabb, és ami kevés videójátékban érzékelhető, az is most úton-útfélen tetten érhető: a konfliktust nem fekete-fehérben igyekszik lefesteni. Például az egyik küldetés során a narrátor által elmondott szöveg rámutat, hogy egy katona faluja közelében lévő német állások elleni brit bombázások messze nem a felszabadítás hírnökei voltak – egyszerűen csak további pusztítást jelentettek. Ez igazán jól érzékelteti, hogy (a franchise nevéből adódóan ironikus módon) nincsenek igazi hősök a háborúban. Nem számít ki győz, a civilek így is, úgy is csak veszítenek az öldöklés és a rombolás miatt.

Aztán ott van az olasz küldetéssorozat, bár ez már jelentős módosításokon esett át. Első körben elég nagy meglepetés lesz a térkép aktív jelenléte a kampányban, hiszen a Total War vagy a Hearts of Ironhoz hasonlóan itt ténylegesen az olasz csizma területén mozoghatunk felülnézetből, amolyan taktikus nézetben. Nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni, leginkább egységeinket irányíthatjuk adott mozgási pontból és jó néhány akciót is végre lehet hajtani – ez egységenként egyre korlátozódik –, mint például egy város bombázása a tengerről vagy megtámadása a szárazföldi alakulatokkal. Nem kell megijedni, nem alakul át egy térkép menedzselős programmá a játék, de tény, hogy extra mókás ilyen módon is látni a Company of Heroes 3-mat akció közben. A cél végülis az lesz, hogy elfoglald Rómát, de az út közben saját döntéseket hozhatsz, ami hatással lesz a parancsnokaid hozzáállására is. Mindettől függetlenül ez egy teljesen új és szórakoztató játékélményt kínál.

Amikor viszont aktív szereplője leszel a csatatérnek, akkor alapvetően nem lesz olyan sok újdonság – ismét pontokat kell elfoglalni és az ebből származó üzemanyag, lőszer és emberi erőforrás határozza meg, hogy milyen utánpótlást és támogatást kérhetünk. Természetesen sokkal kifinomultabbá vált a katonák és a járművek mozgása, minden eddiginél izgalmasabbak a tűzharcok, fantasztikusan részletesek a robbanások és igazából minden egyes egységnek megvan a maga szerepe, hogy miként lehet őket a legjobban kihasználni. Egy biztos, hogy bármennyire is könnyűnek tűnik például egy pálya, fejetlenül – tehát csak egy támadás parancsot a pálya egyik pontjára – előre menni nem érdemes. Felderítés nélkül ugyanis csúnyán rajtaüthetnek és azon kapod magad, hogy felmorzsolták a remekül felépített szakaszodat. Ilyenkor jöhet jól a taktikai szünet opció, az idő megállításával pedig mindenre a lehető legjobban lehet reagálni, és több parancsot is kioszthatunk katonáinknak, hogy mentsük, ami menthető. Főleg, hogy ebben a részben, minél inkább meg tudjuk szilárdítani egy-egy magaslaton a pozíciónkat, annál jobban járunk. A rombolhatóság pedig minden eddiginél részletesebb és élethűbb.

Persze amit meg lehet említeni, hogy átláthatóbb kezelői felületet kapott a játék, és minden eddiginél több katonából és járműből toborozhatunk magunknak hadsereget, bár ez utóbbi azért túlzás, hiszen időnként megeshet, főleg ha jól vigyázunk egységeinkre, hogy nagyobb létszámú sereggel megyünk előre, de azért van egy felső pop limit. Megjelenéskor egyébként négy frakció áll rendelkezésre: Nagy Britannia, Egyesült Államok, Németország (Wehrmacht), Németország (Afrika Korps).

Egy biztos, ha szeretted az előző részeket és kedveled a 2. világháborús témát, valamint az RTS műfaj is közel áll a szívedhez, akkor ez a játék biztosan szórakoztató lesz számodra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!