A 300 kilogrammos Brendan Fraser pornónézés közben szívrohamot kapott — egy filmben

Brendan Fraser új filmje nemcsak lelkileg nyomorít meg, még rá is áll a válladra miközben fuldokolsz!

A kritika Katona "STRICKEN" Patrik írása.

Meghívást kaptunk a Bálna című film premier előtti vetítésére, amely hivatalosan február 9-én kerül majd a mozikba. Brendan Fraser közel 20 év hollywoodi száműzetést követően (ami főleg a depressziónak és zaklatási botránynak volt köszönhető) visszatért a filmvászonra, hogy megcsinálja, 2022 talán legsúlyosabb és morálisan legkétségbeejtőbb filmjét. 

Brendan Fraser az Y-generációs emberek számára ismerősen csenghet az Őserdő hőse című rettenetből, illetve az 1999-es Múmia-sorozatból, utóbbi filmekben játszotta Fraser a kantáros gatyás, backstreet boysos, tincses frizurás vagányt (ízlések és pofonok), ami talán mondanom sem kell, a poláris ellentéte annak, amit a Bálna című filmben hoz. 

Fraser ebben a filmben Charlie-t alakítja, egy morbid módon túlsúlyos és a külvilágtól teljesen elidegenedő homoszexuális angoltanárt, aki online kurzusokat tart az egyetemen, de ezeket kikapcsolt kamerák mellett teszi. Charlie egyetlen értelmezhető kapcsolata az ajtón kívüli világgal nem más, mint Liz (Hong Chau), aki ételt és egészségügyi ellátást biztosít hősünknek. Charlie egyetlen megmaradt motivációja, hogy ismét megtalálja közös hangot lányával, Ellie-vel (Sadie Sink), akivel az elmúlt 8 évben semmilyen kapcsolatot nem ápolt. Ebbe az idillinek közel sem nevezhető étoszba robban be hellyel-közzel Thomas (Ty Simpkins), aki hittérítőként tevékenykedik a „New Life” egyházában.

A Bálnát nézve az volt az érzésem, hogy Darren Aronofsky minden szituációhoz a leggroteszkebb helyzeteket rendelte, majd arra mindig rátenni egy lapáttal, legyen az bármelyik véglet. Filmesztétikai szempontból átüt a vásznon Charlie végtelen és kétségbeejtő nyomora, ahogy a 4:3-as felbontású vásznon a főhős még kövérebbnek tűnik, ahogy a színek fakók és szürkék, egészen odáig, hogy Charlie önállóan felállni sem tud és az ajtajáig is tolószékkel jut el. Ez nem az a film, ahol el lehet lazulni és boldogan vizsgálgatni a mozi különböző szegleteit. Darren Aronofsky kőkeményen arcunkba veri Charlie haláltusáját, hálátlan tinédzser lányának aljasságát és mélyen megbúvó szeretetéhségét. Habár vannak kisebb üresjáratok, de Charlie és Ellie diskurzusai újra felturbózzák a néző vérnyomását és emlékeztetik, hogy itt nincsenek győztesek, még a néző sem.

Charlie egy meleg ateista, mégis a Krisztusi úton cipeli a saját golgotai keresztjét

A néző átérzi, ahogy Charlie ódzkodik az ablakon beszűrődő emberi formáktól és átragasztja ezt az elemi rettegést, olyannyira, hogy amikor Charlie stresszhelyzetbe kerül egyfajta „totemállatként” egy általa kedvelt esszé szövegét mormolja, felkészülve arra, hogy most hallja utoljára. Erre csak tényleg olyan ember képes, aki elfogadta saját sorsát és mellette kellő kényszerességgel ragaszkodik a függőségéhez. Némi reményt csak lánya, Ellie felbukkanása hoz, de pont annyira olaj a tűzre az ő személye, mintha soha meg sem jelent volna. Charlie mindig is nagy emberként élt, élettársa halálát követően pedig csak felerősödött az étel iránti függősége, így súlyos szívproblémái voltak és a filmet teljesen áthatja a ziháló és sípoló hang, ami Charlieból jön ki. 

A film során folyamatosan azzal foglalkoztam, hogy jogomban áll-e a komikusabb jeleneteken nevetni, hiszen kevés olyan abszurd jelenetet láttam a filmvásznon, ahol egy 300 kilós ember pornónézés közben szívrohamot kap, majd a nyitott ajtón éppen belép egy hittérítő, aki terjesztené az úr igéjét (ami mondanom sem kell, nem kifejezetten kompatibilis az Úr tanításaival). Ember legyen a talpán, aki ezt a komikumot látva nem enged meg legalább egy fél mosolyt, de mégis szánalmat érez Charlie iránt a kiszolgáltatottsága és tehetetlensége miatt.

Charlie hihetetlenül optimista, a bűnei mégis passzívan söpörtek végig a családján. A néző újra és újra elszenvedi különböző aspektusokból azt, ahogy a főszereplő még az egyetem alatt elhagyja feleségét és lányát egy fiatal diákjáért, de mégis megbocsát neki a vezeklése, a termete és amiatt, hogy már lehet tudni, hogy Charlie-nak napjai vannak hátra. 

Hiába a beszédes előzetes, mégis sok csavart rejt ez a történet

Számítottam arra, hogy komoly érzelmi megterhelés lesz ez a film, hiszen minden csonka családban felnőtt gyerek számára ismerős a válás okozta a traumák, az információk megszűrése a szülők között és persze saját helyünk keresése ebben a háromszögben. Naivan az volt az elképzelésem, hogy ez egy újabb de kicsit drasztikusabb családi dráma lesz, ahol az apa elhagyta a családot, azonban végül belátja hibáját, a félénk és ártatlan lány végül megbocsát az apjának. A valóság az, hogy Ellie talán a legellenszenvesebb és leggonoszabb tinédzser, akinek egyetlen életcélja, hogy mindenki életét szándékosan tönkretegye. Miért is tenne másképp? An szociális gátak nem alakultak ki nála, együttérzést keveset tapasztalt, a társadalom pedig ilyenkor csak megrántja a vállát és ok-okozatot keres, de mégis árnyékra vetődik. Az empátiára alapjaiban alkalmatlan, de annyira szélsőséges karakter volt, hogy kerestem megbocsátást a tetteire, azonban rendkívül nehezen találtam és Sadie Sink ezt a karaktert úgy hozta el nekünk, ahogy egy fiatal színész sem tudta volna.

Érdekes módon arra számoltam, hogy a film után egy átmeneti szorongás és depresszió fog átjárni, de mégis Charlie küzdelmekkel dúsított élettörténete feltölti és irányítja a nézőt a helyes út felé, amelyre Charlie képtelen volt rálépni. Minden gyomorforgató részlet és drámai monológ után úgy éreztem, hogy örülök, hogy megnézhettem, és itt vigyáznom kell a spoilerekkel…

A bálna egyértelműen egy hollywoodi blockbuster, de jár is neki az elismerés

A Bálna minden értelemben egy ízig vérig Oscar-díjat megcélzó alkotás és szinte biztos vagyok benne, hogy meg is fogja kapni, Darren Aronofsky, műfaji értelemben nem találta fel a spanyol viaszt, de mégis kiváltott egy olyan elemi kétségbeesést, rettegést és egyszerre ugyanannyi pozitivitást, amire nem hiszem, hogy sok film a múltban képes volt és ez láttam a nézőkön is. Szinte mindenki, aki látta ezt a filmet hosszas percekig ült a moziba, emésztette a látottakat, kereste a helyét a történetbe, vagy ha azt nem is találta, mélyen elgondolkodtak rajta, hogy is kerüljék el. Ennél többet egy mozgókép nem adhat. Egyértelműen ajánlom.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!