60 millió forintért kelt el egy skin!

60 millió forintért kelt el egy skin!

Ez az AK-47 Wild Lotus lehet az egyik legdrágább skin valaha, amit publikusan adtak el. Igaz, csak a ráragasztott matricák 40 ezer dollárt érnek egyenként.

Sok olyan skin van a piacon, amiért több tízezer dollárt is elkérnek. Néhány ilyet nemrég össze is szedtünk, az AK-47 Wild Lotus pedig csak a lista aljára fért fel a maga 2-10 ezer dollár közötti árávával – nyilván a minőségtől is függ, hogy melyik véglethez áll közelebb. Azonban nemrég egy darab ennél jelentősen drágábban, 160 ezer dollárért kelt el, amivel az egyik valaha volt legdrágább publikusan eladott skinné vált. Legalábbis a szakértők szerint a top 10-ben van.

A Wild Lotusok értéke leginkább a ritkaságukból adódik, kb. 3 ezer darab létezhet, ebből nyilván kevés a gyári új. Az azokért kért 10 ezer dollárt azonban igencsak meg lehet tolni, hiszen négy darab, egyenként 40 ezer dollárt érő Reason Holo Katowice 2014 Major matricával már rögvest 60 millió forintot is hajlandó volt valaki kifizetni érte. A most eladott skinen túl egyébként létezik még egy pontosan ugyanilyen, hasonló áron.

A ritka Wild Lotus tulajdonosa egy kínai gyűjtő. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy soha többé nem fogunk hallani sem róla. Ugyanis igen gyakori, hogy egy Majorön hasonló árcédulával bíró skineket adnak kölcsönbe profi játékosoknak. Ez az AK-47 konkrétan Twistzznél volt 2022-ben, míg az előző tulaj el nem adta azt március 13-án.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!