Az 1.20.1-es frissítésben érkezik az átalakított legénységi rendszer

Az 1.20.1-es frissítésben érkezik az átalakított legénységi rendszer

A Legénység 2.0-t elvetve átalakított legénységi rendszer címszóval érkezik a legújabb nagy World of Tanks frissítés.

Folytatódik a World of Tanks legénységeinek átfogó átalakítása. Az 1.18.1-es frissítésben a Hatodik érzék különleges parancsnoki elemmé vált, ami az első lépést jelentette a legénység koncepciójának megváltoztatásában. Azóta lépésről lépésre haladtak előre a fejlesztők, kiválasztva és tökéletesítve a homokozó szerveren 2021-ben bemutatott ötletek közül néhányat, amelyek pozitív visszajelzéseket kaptak a közösségtől. Most pedig minden készen áll arra, hogy bevezessék az átdolgozott legénységi készségek rendszerét.

Az új rendszerben minden készség azonnal elérhetővé válik a kiképzése megkezdését követően. A hatásuk eleinte kevésbé lesz érezhető, de minél tovább képzed a készségeket, annál erősebbek lesznek. Ezenkívül a fő képzettség szintje mostantól szinte minden készségre hatással van (a Bajtársak kivételével) – minél magasabb szintű, annál erősebb a készség hatása. Továbbá számos meglévő készség kapott frissítést. Néhányat közülük javítottak, mások új funkciókat kaptak, amelyek hatékonyabbá teszik őket.

Emellett kilenc új készséget is bevezettek. Így például a Gyors célzás 2,5%-kal javítja a célzási időt, ha teljesen ki van képezve, a Közelharc pedig teljesen kiképezve 2,5%-kal csökkenti a löveg újratöltési idejét, ha legfeljebb 50 méterre vagy az ellenségtől. Összesen 33 készség lesz, és minden legénységi tag számára hat készség lesz elérhető, függetlenül a fő képzettségétől. 

Parancsnok képességei

Felderítés
2%-kal megnöveli a látótávolságot. Ha a megfigyelőberendezések megsérülnek, a hatás akár 20%-kal is megnövekedhet.
Mentor
15%-kal megnöveli a legénység összes tagja által szerzett XP-t.
Sasszem
Készég helyzetfüggő hatással
Minden lövedéktípusnál 5%-kal megnöveli a modulok megrongálásának vagy az ellenséges legénység tagjainak okozott sebzés esélyét. Lehetővé teszi a legénység számára, hogy a célba vett járműveken 0,5 mp-es késleltetéssel észlelje a kritikusan sérült modulokat.
Ezermester
30%-kal csökkenti a parancsnok sérülésének esélyét. Lehetővé teszi a parancsnok számára, hogy 50%-os hatékonysággal helyettesítse a kilőtt legénységi tagokat.
Hanglokátor
Készég helyzetfüggő hatással
Figyelmeztet az ellenséges önjáró lövegek lövésére 0,1 mp-es késleltetéssel, és meghatározza a lövés irányát. 5%-kal csökkenti a negatív kábítóhatást.
Praktikusság
15%-kal csökkenti a fogyócikkek visszatöltési idejét.

Vezető képességei

Kuplungégető
5%-kal megnöveli a járműtest forgási sebességét.
Off-Road vezetés
10%-kal csökkenti a sebességveszteséget puha talajon haladva, és 2,5%-kal közepesen puha talajon haladva.
Sima utazás
4%-kal javítja a mozgás közbeni tüzelés pontosságát.
Irányított ütközés
15%-kal megnöveli az ellenségnek ütközéssel okozott sebzést, és 15%-kalcsökkenti az ütközés által elszenvedett sebzést. 15%-kal csökkenti a felfüggesztésedben az ütközés által keletkezett sérülést.
Megelőző karbantartás
15%-kal csökkenti az üzemanyagtartályban okozott kritikus sérülés esélyét, és 30%-kal a motortűz esélyét.
Mérnök
5%-kal megnöveli a motor teljesítményét és 1 km/h-val a végsebességet előre- és hátramenetben egyaránt.

Lövegkezelő

Fegyverkovács
Csökkenti a potenciális sebzés és a páncélátütés értékének szórását ±20%-kal, és csökkenti a sérült löveg pontosságára vonatkozó büntetést 50%-kal.
Mesterlövész
10%-kal megnöveli az ellenséges jármű moduljainak okozott kritikus sebzés és a legénység sérülésének esélyét. Az összes lőszertípussal működik.
Pillanatkép
15%-kal csökkenti a szórást a torony forgása közben.
Célmegjelölő
2 másodperccel megnöveli azt az időt, amíg az ellenséges jármű látható, mielőtt eltűnne a lövész látóterén kívül.
Koncentráció
Készég helyzetfüggő hatással
2,5%-kal csökkenti a mozdulatlan jármű szórását.
Gyors célzás
2,5%-kal csökkenti a célzási időt.

Töltő

Biztonságos elhelyezés
25%-kal megnöveli a lőszerrekesz ellenállóságát.
Megérzés
60%-kal megnöveli a lőszertípusok közötti váltás sebességét betöltött lövegnél.
Adrenalinroham
Készég helyzetfüggő hatással
10%-kal csökkenti a löveg újratöltési idejét, ha a jármű életereje 10% alá csökken.
Gerilla
10%-kal csökkenti a jármű lövés utáni álcázási büntetését, és 2%-kal megnöveli a növényzet mögötti álcázási értéket.
Közelharc
Készég helyzetfüggő hatással
2,5%-kal csökkenti a löveg újratöltési idejét, ha a jármű 50 méterre vagy annál közelebb van egy ellenféltől.
Lőszerigazítás
2%-kal megnöveli a minimális sebzés és a páncélátütés értékét.

Rádiós

Helyzetfelismerés
3%-kal megnöveli a látótávolságot.
Kommunikációs szakértő
Készég helyzetfüggő hatással
2,5%-kal megnöveli a legénység összes tagjának fő képzettségét, ha a közreműködésednek köszönhető sebzés mértéke meghaladja a járműved normál életerejét. 20%-kal megnöveli a rádió hatótávolságát.
Csapatmunka
Készég helyzetfüggő hatással
10%-kal megnöveli a rádiód hatótávolságán belüli csapattársak rádiójának hatótávolságát. Ha a távolságod egy csapattárstól 50 méter vagy annál kevesebb, a legénységed összes tagjának fő képzettsége 5%-kal nő.
Bosszúálló
Készég helyzetfüggő hatással
30%-kal csökkenti a rádiós sérülésének esélyét, aki emellett további 4 másodpercig továbbítja az ellenfelek helyzetét a járműved kilövését követően.
Zavarás
1 másodperccel csökkenti a járműved láthatósági idejét az ellenség számára.
Tűzoltás
80%-kal gyorsítja a tűzoltást.

Csoportos készségek

Bajtársak
5%-kal javítja a teljes legénység fő képzettségét.
Álcázás
80%-kal megnöveli a jármű álcázását.
Javítás
80%-kal megnöveli a sérült modulok javítási sebességét.

A frissített és az új készségeket kombinálva szabadabban kísérletezhetsz a legénységeiddel, hogy minden járműnél a saját játékstílusodhoz igazítsd őket. Hogy megkönnyítsük a különböző készségek közötti eligazodást, a következő három kategóriába soroltuk őket:

  • Csoportos készségek, amelyekkel a legénység több tagja is rendelkezhet
  • Egyéni készségek, amelyek csak egy adott fő képzettséggel rendelkező legénységi tag számára érhetők el
  • Helyzetfüggő készségek, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén lépnek működésbe a csatatéren – a készségek működésbe lépésekor speciális értesítések jelennek meg a kezelőfelületen, amelyeket a játék beállításaiban be-/kikapcsolhatsz.

A Tűzoltás a rádiós egyéni készsége lesz. Ha a legénységed bármely tagja már rendelkezik a Tűzoltás készséggel, akkor az 1.20.1-es frissítés megjelenésekor a tapasztalati pontok újra lesznek osztva a következő fontossági sorrendben:

  1. A harckocsizó fő képzettségének 100%-ra való fejlesztésére (ha 100% alatt volt)
  2. A harckocsizó utolsó készségének 100%-ra való fejlesztésére (ha volt olyan készség, amely nem volt 100%-ra fejlesztve)
  3. A megmaradt XP-t elköltheted egy új, általad választott készségre

Neked mi a véleményed az új legénységi képességekről?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.