Ómagyar Mária Siralom X ARAM, avagy a mód legnagyobb problémája

Hihetetlen, hogy nem látszik melyik hőst hogyan rebalance-oltak ARAM-ban.

Újra hangos a közösség egy olyan hiányosság miatt, amit már számtalanszor kértünk a Riot Gamestől: ez az ARAM külön balanszolásának láthatósága, ugyanis annak ellenére, hogy az interneten megtalálhatók az eltérő számok, a játékon belül sehol nem kapunk tájékoztatást arról, hogy miben más az épp játszott hősünk attól, amit az Idézők szurdokában megszokhattunk.

Az év elején rengeteg újítást eszközölt a Riot Games a Summoner's Riften kívüli legnépszerűbb League of Legends játékmódban, az ARAM-ban. A változtatások között szerepelt az azóta már visszavonásra került Toronytörmelék, a fagyos Hex-kapuk, valamint egy jó adag balanszváltoztatást. Azonban az utóbbi egy olyan tényező, amiről rengeteg játékos nem is tud, hisz a Riot Games nem igazán közli a játékon belül azt, hogy ARAM-on kicsit mások a szabályok, mint a Szurdokban. Az Ordító szakadékban pedig nem ugyan olyan erőszinten játszanak a hősök, ugyanis a játékmód sajátosságai miatt külön kellett erősíteni illetve gyengíteni őket. Bár a képességeink fölött van egy kis státuszeffekt jelző arról, hogy az ARAM-nak saját rendszere van, azt nem látjuk, hogy miben és mennyire változott az éppen játszott karakterünk.

Bár itt megtalálható a teljes lista, a játékosok folyamatosan kérik a fejlesztőket, hogy a meccseken is látható legyen, mi a különbség. Bár a legtöbb Championnek csak kevesebb, vagy több elszenvedett sebzést adott a Riot, vannak olyanok, akiknek szinte átalakították a kitjét, mint például Corki, akinek sokkal gyakrabban lesz Csomagja, vagy Bel'Veth, aki már a tornyokból is tud Void korallokat gyűjteni. No meg persze ott van Ziggs, aki egyszerűen csak 20%-kal többet sebződik, kevesebbet sebez, és 20-szal csökkentették az Ability Haste-jét is. A játékosok szerint (és szerintem) sem lenne túl nagy erőfeszítés a Riotnak egy pár extra sort írnia az egyik legnépszerűbb módhoz. Szerintetek?

Kövess Minket!