Egy Candy Crusht játszó anyuka véletlenül elődöntős lett egy versenyen

A 48 éves amerikai anyukának fel sem tűnt, hogy nevezett. Csak a fia segítségével fejtette meg, hogy egy több százezer dolláros versenyen vesz részt.

Ritkaság számba megy, hogy valakiből annyira véletlenül lesz e-sportoló, hogy fel sem tűnik neki, de az amerikai Erryn Rhoden pontosan így járt. A 48 éves anyuka történetéről először a Kotaku írt. Eszerint Rhoden lassan egy évtizede játszik Candy Crusht napi szinten, előtte pedig kompetitív PvP játékokat űzött. Leginkább az kötötte le a cukorkás játékban, hogy más játékokkal szemben ebben idegeskedés nélkül lehet sikerélménye. Arra viszont sosem számított, hogy ez a sikerélmény több lehet annál, minthogy három egyfajta cukorkát egymás mellé pakolhat.

Ugyanis egyszer csak kiderült, hogy nevezett a Candy Crush All Stars versenyre. Pontosabban az, hogy bejutott ennek a regionális selejtezőjére. Rhoden elsőre nem is értette, hogy miről van szó, de aztán a Super Smash Bros. e-sportolóként is ismert fia, Xane, megfejtette: az anyukája véletlenül nyomhatott rá a jelentkezésre, majd az egyik legjobb játékos lett az amerikai ranglistán, amivel bekerült a 250 ezer dollárt kínáló torna korai szakaszába.

Miután kiderült, hogy milyen tétekért játszik az anyuka, a fia igyekezett segíteni neki, hogy kijuthasson a Londonban rendezett döntőre. Az egyik hétvégén például átvette tőle a házimunkát, hogy ő csakis a Candy Crush helyezésére fókuszálhasson. Xane már csak azért is szeretett volna segíteni, mert az édesanyja számtalanszor elvitte őt kocsival, hogy más államokban versenyezhessen Smash tornákon. A támogatásnak köszönhetően egészen messzire jutott az anyuka, néhány fordulót még át is ugorhatott, mert annyira sok pontot szerzett.

De sajnos hiábavaló volt minden, mert Rhoden kiesett az elődöntőben és így pont lemaradt a londoni útról, valamint a 250 ezer dollárról – végül csak néhány játékbeli ajándékot kapott az elmondása szerint. De ha azt nézzük, hogy véletlenül nevezett be és ilyen messzire jutott, akkor jövőre igen jók lehetnek majd az esélyei. Mi csak remélni tudjuk, hogy ez a kedves történet még folytatódik.

Ezt olvastad?

Kövess Minket!




Esport1 Youtube: Iratkozz fel!

Közvetítések