Új Mortal Kombatot vagy rebootot kapunk? Az óra alighanem elárulta!

Új Mortal Kombatot vagy rebootot kapunk? Az óra alighanem elárulta!

Ismét egy sejtelmes videóval jelentkeztek Ed Boonék, de valószínűleg többet mondtak ezzel a néhány másodperccel, mint gondolnánk.

Hihetetlen, de több, mint 30 esztendővel ezelőtt startol el a Mortal Kombat franchise, egészen pontosan 1992. október 8-án jelent meg a verekedős játék első része. Akkor talán Ed Boonék sem gondolták, hogy a véres bunyó ekkora sikert arat, és három évtizeddel később már ott tartanak majd, hogy a 12. felvonása hozza lázba a rajongókat. Ha a matekból indulunk ki, akkor a jubileumi 30. születésnapot tavaly ünnepelve kellett volna valami nagy dologgal előrukkolnia a NetherRealm Studiosnak, de ez igazából elmaradt, viszont idén már nem hagyhatták szó nélkül ezt a nemes alkalmat. Éppen ezért bele is vágtak Boonék a teaselésbe, és a legutóbbi kis videójuk nagyon betalált, mert sejtelmes módon adott át értékes információkat.

A videót az MK egyik atyaúristene azzal a szöveggel posztolta május 10-én, hogy „Tudja valaki, mennyi az idő?”.

A felvételen egy analóg órát lehet látni, melynek a másodperc mutatója a 9-estől indul. Ez valószínűleg a Mortal Kombat 9-re utal, ami ugye rebootolta tulajdonképpen a szériát. Aztán szép lassan tovahalad a mutató, elhagyja a 10-es, majd a 11-es számot is (ezek ugyebár az előző két játékra vonatkoznak), de mikor a 12-esre kellene ugrania, hirtelen ugrik egyet és az 1-esnél áll meg a mutató.

Ez leginkább egy dologra utalhat, éspedig arra, hogy a Mortal Kombat 9-hez hasonlóan a Mortal Kombat 12 eseményei is a Mortal Kombat 1 idővonalát helyezi majd előtérbe. Kezdjük ott, hogy az MK11 végén mindkét végigjátszás során azzal szembesülünk, hogy nincs már mit elmesélni és csak egy olyan megoldás jöhet szóba, ha újraindítják a történetet valamilyen módon. Az viszont nem valószínű, hogy egy olyan rebootot kapunk, ami ismét az MK1 eseményeit mutatná be, tehát valószínűleg egy olyan rebootot kapunk, ami más módon indítja el Mortal Kombat sztorivonalát.

Egy másik információt is kiolvastak a videóból. Egyesek úgy gondolják, hogy mivel csak 15 perc van hátra az órán, ezért 15 nap múlva lehet esedékes az új Mortal Kombat bemutatása, míg mások szerint mivel hármat vált a mutató, ezért már 3 napon belül megkapjuk az első ízelítőt a játékból. Egy Twitter felhasználó egyébként már tudni véli, hogy az új részt Mortal Kombat 1-nek nevezték el és a különböző kiadásokról is lerántotta a leplet:

Egy biztos, tűkön ülve váljuk a bejelentő trailert, mert az eddigi felvonások is pazarul sikerültek és alighanem Ed Boonék most is kitesznek magukért.

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN