Az Európai Unió jóváhagyta a történelmi felvásárlást

Az Európai Unió jóváhagyta a történelmi felvásárlást

Az Európai Bizottság véleménye a cloud gaming kérdésében teljesen ellentétes volt a brit versenyhivataléval.

Bár a brit versenyhivatal nem hagyta jóvá hetekkel ezelőtt a Microsoft Activision–Blizzardról szóló, 68,7 milliárd dollár értékű felvásárlását, az Európai Bizottság tegnap este bejelentette, hogy ők támogatják az üzletet. A britek azt sérelmezték akkor, hogy a felvásárlás révén a Microsoft túlzott versenyelőnybe kerülne a felhőalapú játékok piacán. Az EU-t azonban sikerült meggyőzni a kötelezettségvállalásokkal és a bizottság szerint ez az üzlet pont hogy jelentős előrelépést hozna a cloud gamingben.

Egyre több ország támogatja egyébként a felvásárlást. Szaúd-Arábia, Brazília, Szerbia, Chile és Japán után nemrég még a Dél-Afrikai Köztársaság is úgy gondolta, hogy ez nem hordoz magában valós veszélyt a Sony számára. A Microsoft reményei szerint ez a tény segíthet majd meggyőzni a briteket is a döntésük felülbírálásáról. Ugyanis az EU-nak egy olyan kötelezettséget is vállaltak, minthogy ingyen lehet majd felhőalapú szolgáltatásokra licencelni az Activision játékait, ezzel lehetővé téve, hogy minden platformon elérhetőek legyenek azok, nem csak a Microsoftnál.

Kövess Minket!