Világsztárokkal találkozhatsz a budapesti Comic Conon

A nemzetközi porond mellett a magyar színészet képviselőivel is találkozhattok.

Már egy hónap sincs hátra és elstartol a 2023-as Budapest Comic Con. A BOK Csarnok június 10-11-én várja majd a látogatókat. Látnivalóból, programokból és persze sztárokból most sem lesz hiány. De lássuk kikkel is találkozhattok, ha megváltjátok a jegyeteket.

Tom Wlaschiha (Trónok Harca, Stranger Things) június 11. vasárnap

A német-amerikai színész karrierje kisebb szerepekkel indult. Olyan produkciókban kapott helyet mint az Ellenség a Kapuknál, a 16 utca vagy a Hajsza a Győzelemért. Ugyan a tehetségét már ezekben is lehetett látni, az ismertséget mégis a 2012-es Trónok Harca hozta meg, ahol Jaqen H’ghar bőrébe bújhatott. Ezért az alakításért 2016-ban Screen Actors Guild-díjra is jelölték. Azóta persze több alkotásban is találkozhattunk vele, legutóbb a Stranger Thingsben kapta meg Enzo szerepét.

Natalia Tena (Harry Potter) június 10. szombat

A brit színésznőt nem kell bemutatnunk a Harry Potter rajongóknak. Már fiatalon tehetséges színésznő volt, de ekkor még leginkább színházi szerepeket játszott. A nemzetközi áttörést számára a Főnix Rendje hozta meg, ahol Nymphadora Tonksként belopta magát a rajongók szívébe. Ezek után szerepelt a Trónok Harca sorozatban, ő volt Osha a vad asszony és legutóbb a John Wick negyedik epizódjában láthattuk.

Jessica Henwick (Mátrix, Star Wars, Iron Fist) június 10. szombat

Jessic Yu-Li Henwick karrierje a St. Trinian’s 2 - A Fritton arany legendájában indult. Azóta kipróbálta magát már íróként is, de leginkább a filmes világban aratott sikereket. Szerepelt többek között az Ébredő Erőben, a Marvel Vasököl sorozatában és a Mátrix reboot filmjében az egyik főszerep is az övé volt. 

Clayton Royal Johnson (Stranger Things) június 10. szombat és június 11. vasárnap

A fiatal amerikai színész legismertebb szerepe Andy, a Stranger Things sorozatból. De szerepelt még ezen kívül a Nickelodeon I am Frankie szériájában és a Wildflower filmben is találkozhattunk vele. 

Arnas Fedaravicius (Last Kingdom) június 10. szombat

Arnas karrierje szinte berobbant, amikor a Szibériai nevelés krimiben megkapta Kolyma szerepét. Ezek után a videojáték rajongók hallhatták őt a Total War Saga: Thrones of Britanniában. De a nemzetközi hírnevet a Last Kingdom hozta el neki, ahol Sihtric bőrébe bújhatott, aki a sorozatban mindig ott volt és harcolt Uthred oldalán.

Anna Shaffer (Witcher, Harry Potter) június 11. vasárnap

Shaffer még nagyon fiatalon került a reflektorfénybe, amikor a Harry Potter sorozatban eljátszotta Romilda Vane karakterét. Ezek után feltűnt a brit Hollyoaks szappanoperában is, ahol Ruby Button karakterét játszotta éveken keresztül. Legutóbb pedig ő volt Triss Merigold a Netflix The Witcher sorozatában.

Callen McAuliffe (The Walking Dead) június 10. szombat és június 11. vasárnap

Az ausztrál színészt leginkább a The Walking Dead sorozatból ismerhetjük, ahol Alden szerepében láthattuk. Ezen kívül több fő és mellékszerepet is kapott az olyan filmekben is, mint a Negyedik, a Nagy Gatsby vagy a Stanfordi börtönkísérlet.

Réti Barnabás, Tolnai Klári és Váradi Karina

Persze a nemzetközi hírességek mellett a magyar szakma, azon belül a szinkronszínészek is ott lesznek a rendezvényen. Találkozhattok Tolnai Klárival, aki a Last Kingdom és a Shadow and Bone sorozatokhoz kölcsönözte a hangját. Itt lesz Réti Barnabás, akit a Mission Impossile 5 és World War Z filmekben hallhattunk. Illetve Váradi Karina is kilátogat, aki Wednesday szinkronhangja volt.

Fotók: Budapest Comic Con

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN