Eddig bírta a Liquid visszatérő kapitánya, nitr0 újra elköszön csapatától

Eddig bírta a Liquid visszatérő kapitánya, nitr0 újra elköszön csapatától

Kezdődhet a találgatás! Ti kit hoznátok nitr0 helyére?

Pocsék formában kezdte a Liquid a BLAST.tv Paris Majort, 0-2-vel már a Challenger Stage-ben a kiesés szélén álltak. Csodát persze aligha várhattunk tőlük, hónapok óta szenved a csapat, de azért az azonnali kiesésre kevesen gondoltunk. Végül összekapták magukat, bejutottak a rájátszásba, ahol aztán az esélytelenek nyugalmával kaptak ki az Apeks ötösétől.

Valahogy 2019 környékén láthattuk utoljára stabil formában a Liquidet, ami azóta történik az gyakorlatilag egyenlő egy érme feldobásával. 50%-kal vagy azonnal kiesnek vagy rájátszásba jutnak, de a bajnoki cím így is, úgy is messze van. Nem is csoda, hogy végül a csere mellett döntöttek.

Már Párizsban is YEKINDAR irányított egy-egy pályán, most pedig úgy tűnik még inkább szükség lesz a lett képességeire, mert nitr0 hamarosan elköszön a csapattól. A Majort megelőző napokban született meg gyermeke, elmondása szerint így már nem fér bele az életébe, hogy a versenyek miatt folyamatosan utazzon, így elköszön a Liquidtől. A holnap kezdődő IEM Dallas lesz az utolsó CS:GO versenye, utána még nem tudja merre sodorja majd az élet.

Az amerikai irányító 2015 óta volt a Liquid oszlopos tagja. Ott volt a csapat legnagyobb sikereinél is, például amikor rekord idő alatt tudtak Intel Grand Slamet nyerni és ott volt persze a nehezebb időkben is, amikor minden egyes körükért küzdeniük kellett. 2020-ban elment VALORANTozni, de egy év után visszahúzta a szíve a CS:GO-hoz, sajnos azóta csak árnyéka volt régi önmagának.

Az IEM Dallas jövő hét hétfőn kezdődik a twitch.tv/esport1tv-n, hogy utána kivel folytatja a Liquid egyelőre nem tudni.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések