A '80-as és '90-es évek legjobb, egyben leginkább cringe videojáték-reklámjai

A '80-as és '90-es évek legjobb, egyben leginkább cringe videojáték-reklámjai

A játékok forradalma még a hirdetőket is felkészületlenül érte.

1945-ben Neumann János és csapata kidolgozta a modern számítógép architektúrát, ami a modern informatika alapjaként szolgált. Az új alapelveket elkezdték alkalmazni és a gépek az ipar különböző területein hasznos segítségnek bizonyultak. Nem kellett hozzá sok és 1958-ban egy fizikus elkészítette a világ egyik első játékát. Ez volt a Tennis for Two, ami a Pong elődje. Ezek után a egyre-másra bukkantak elő az olyan játékok, mint a Space Invaders vagy az 1967 World Series. De ezek még kéz alatt cseréltek gazdát, leginkább a programozók fértek hozzá, akik az ismeretségi körükben adogatták egymásnak. Azonban 1972-ben jött az első PONG masina, amit már bárhova be lehetett pakolni. Az árkád játék olyan népszerűségnek örvendett, hogy egy pillanat alatt mindenki játékgépeket kezdett gyártani. Nem kellett sok idő és előkerültek a konzolok, sőt a Commodore és ZX Spectrum révén az otthoni PC is megjelent.

A hetvenes években nagyon bedurrant a piac. A játékok népszerűsége meredeken ment felfelé és mindenki akart egy szeletet a tortából. Az Atari, a Sega, a Nintendo és még számtalan gyártó kezdte ontani magából a termékeit. Függetlenül attól, hogy annak milyen minősége volt. Persze a piac tele volt, de a kis kazettákat el kellett adni, itt jött a képbe a marketing. Ebből pedig kiderült, hogy a hirdetőknek fogalmuk sem volt, mivel lehet elérni a célközönséget. Szóval maradtak a jól bevált fogások. A viccesnek szánt szlogenek, az akciójelenetek (még akkor is, ha ilyen nem volt a játékban), pop-kulturális elemek és persze az elmaradhatatlan szexi képek. 

A lenti galériára kattintva egy rövid időutazásra invitálunk titeket, persze csak saját felelősségre.

Galéria

Kövess Minket!



Közvetítések