18

Elmúltál már 18 éves?


/

TMP CS:GO Masters: Dominált a DomiNation, megszerezték az első győzelmüket

Míg a DomiNation dominált, az iPon Esport és a Lenovo Legion Honvéd egy, az utolsó percekig izgalmas meccsen bírkózott meg egymással tegnap este.

Tegnap este a második fordulóval folytatódott a TippmixPro CS:GO Masters tavaszi alapszakasza, ahol a DomiNation, az iPon Esport és az Illés Akadémia Spirit is győzelmekkel zárhatta a napot. A kétmillió forintos összdíjazású ligában már öt csapat is szerzett pontokat és még nagyon messze vagyunk attól, hogy eldőljön, kik juthatnak be a rájátszásba. Tehát bőven van izgalom, amiért érdemes benézni minden csütörtökön és vasárnapon az Esport1TV közvetítésére. De nézzük, hogyan is szerepeltek a csapatok tegnap!

A második játéknap az iPon Esport és a Lenovo Legion Honvéd összecsapásával indult. A két brit játékossal induló Honvéd egy egészen az utolsó körig rendkívül szoros Ancienttel indította be a szériát (16:14). Azonban az iPon Esport csapatát a legkevésbé sem törte meg a következő pályára érve, hogy sokáig ők voltak közelebb a célvonalhoz a nyitópályán. Ezért Mirage-on egészen 6:2-ig mentek el, mire a Honvéd érdemben válaszolni tudott. Viszont innentől kezdve ismét egyre szorosabbá vált a meccs, a félidőt végül maksziék húzták be 8:7-re.

Tehát a térfélcsere után már nemigen hibázhattak az iPon játékosai, ha szerettek volna Infernon is játszani, mert látszott, hogy a Honvéd keményen bünteti ezeket, ha játékba kerülnek. Ennek megfelelően gyorsan meg is nyerték a pályát 16:10-re, mielőtt a Honvéd összekaphatta volna magát. Jöhetett hát a mindent eldöntő Inferno, ahol még inkább az iPon Esport kezében volt az irányítás: az első félidőt 10:5-re nyerték a T-oldalon. A fordulás után még mindig ott volt a levegőben egy Honvéd comeback, legalábbis az előző pályák alapján nem tűnt lehetetlennek a dolog. Viszont pmk-ék még időben lezárták a szériát 16:12-nél, így ez most elmaradt. A meccs után a kommentátor kollégáinknak adott interjúban a vesztes felet képviselő makszi is kihangsúlyozta, hogy az összes stackbe beleszaladtak az elveszített pályákon és egyszerűen most jobb volt az iPon.

Ezután a DomiNation és a MetaTensei Esports találkozott. Aaron és kompániája ezidáig nem szerzett pontot a ligában, hiszen a Honvéd megverte őket az első játéknapon. Tehát kíváncsian vártuk, hogy a favoritok megindulnak-e a tabellán előre vagy ismét kifognak rajtuk. Nos, ha aggódott is valaki a DomiNation miatt, most már nem kell annyira, mert rászolgáltak a nevükre: egy domináns Mirage-on 16:5-re nyertek úgy, hogy a CT-oldalon hoztak ebből 14-et! Inferno is hasonlóan erősen indult, viszont itt már versenyképesebbnek tűnt a MetaTensei ötöse. 5:10-ig jutottak az első félidőben, majd innen felzárkóztak és pár kör erejéig még vezettek is a bolgárokkal induló magyarok.

Végül a DomiNation 16:13-ra megnyerte a pályát és ezzel a szériát is, de kívülről talán egy picit meglepő volt az, ami a második félidőben történt. A meccs után coolioval beszélgettek a kommentátoraink erről. Szerinte – és itt most parafrazálunk – egyszerűen nem voltak elég fókuszáltak Infernon, mert annyira jól sikerült az első pálya, vagyis egy csipetnyit elbízhatták magukat. Persze semmi végzetes nem lett ebből, az egyéni játék mindenkinél rendben volt és biztosra vesszük, hogy legközelebb már jobban odafigyelnek erre is.

Ezzel a meccssel párhuzamosan zajlott az Illés Akadémia Spirit és az XDHUN mérkőzése is. Itt mindkét pályán az IAS került ki győztesen, ezzel újabb 3 pontot zsebeltek be. Ők immáron 6 ponttal a tabella élén állnak az iPon Esporttal holtversenyben. Őket 3-3 ponttal követi a DomiNation, a MetaTensei és a Honvéd. Az XDHUN és a Spirit egyelőre nem nyert meccset, a BEE pedig nem játszott még eddig egyszer sem időpontváltozások miatt.

Kövess Minket!