Megvan ki alakítja a Mortal Kombat 2 film főgonoszát

Megvan ki alakítja a Mortal Kombat 2 film főgonoszát

A császár visszatér, de jó néhány másik fontos karakterhez is megtalálták a megfelelő színészt.

Bevallom a 2021-es Mortal Kombat mozifilm több dolog miatt is elég nagy csalódás volt számomra, egy dolog miatt viszont még is jó, hogy bemutatták. Újra elővették ezt a franchise-t és végre a nagyvászonra is gondoltak, bár az már más kérdés, hogy milyen produkció született két esztendővel ezelőtt. Mindenesetre akkor azt mondták, hogy több felvonást terveznek belőle és úgy tűnik ez nem csak amolyan marketingszöveg volt. A Mortal Kombat 2. részének az előkészületei már javában zajlanak, és korábban már az is kiderült, hogy ki játszhatja majd Kitanát a filmben. Mostanra viszont az is eldőlt, hogy ki alakíthatja majd a főgonoszt a történet folytatásában. Shao Kahn visszatér és a hírek szerint Martyn Ford formálja meg Outworld kíméletlen uralkodóját. Ford egy 2 méter 3 centi magas brit testépítő, tehát a testi adottságai impozánsak ehhez a szerephez, korábban pedig olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Halálos iramban 9, Robin Hood: The Rebellion vagy Kingsman: Az Aranykör.

Rajta kívül benne lesz még a filmben a King Jerrodot alakító Desmond Chiam, míg Sindelt Ana Thu Nguyen, Quan Chi-t pedig Damon Herriman kelti életre. Úgy tűnik tehát, hogy Edenia központi szerephez juthat az MK2-ben, hiszen Shao Kahn a Föld előtt ezt a birodalmat igázta le, majd tette királynőjévé Sindelt, Kitana pedig a fogadott lánya lett.

Miközben a Mortal Kombat 1 videójátékot is már hivatalosan bejelentették, amelyről folyamatosan érkeznek az újabb információk is, úgy tűnik, hogy a film munkálatai is magasabb fokozatra kapcsolhatnak, de premierdátum egyelőre még nincs hozzá, és most a WGA írósztrájkja miatt valószínűleg a forgatásokat sem fogják tudni még elkezdeni.

Kövess Minket!



Gamer szótár