Hátborzongató traileren az Aliens: Dark Descent

Hátborzongató traileren az Aliens: Dark Descent

A játék holnap megjelenik, így minden apró részlet a helyére kerül.

Holnap megjelenik mindenki számára a Focus Entertainemnt csapat alapú RTS-e, az Aliens: Dark Descent, de előtte még kitettek egy sztori trailert, amiben pár percig ízelítőt kapunk abból, hogy mire is készülhetünk a Lethe bolygón zajló kalandjaink során. Öveket becsatolni, fegyvereket kibiztosítani, mert rázós utunk lesz!

A tengerészgyalogosokból álló csapatoddal sokszínű, de annál veszélyesebb ellenfeleiddel kell felvenni a harcot. Vannak köztük az önmagukban is halálos Alienek, de a vállalati gorillák és kiborgkísérletek hada is szemben áll velünk. Az esélyek nem mellettünk szólnak, de ebben a környezetben kell teljesíteni a küldetésünk. Egyébként a kiborgok egy érdekes újítás lesz, szinte biztos valamilyen félresikerült felelőtlen vállalati kísérletezés eredményei.

„A rémálom akkor kezdődik, amikor az Otago űrhajó lezuhan a Lethe bolygón, miután egy Xenomorph megszökött a bolygóról, és aktiválta a Cerberus protokollt – a bolygó lezárását, amely megakadályozza, hogy minden hajó távozzon vagy érkezzen. Az Aliens: Dark Descent eredeti kampányában a játékosok az ikonikus Xenomorph-lények, valamint szélhámos emberi kommandósok és egy vadonatúj fenyegetés ellen szállnak szembe. Emlékezetes karakterek sora hozza mozgásba a cselekményt, nevezetesen Maeko Hayes, a Lethe úttörőállomás helyettes adminisztrátora, Jonas Harper, az amerikai kolóniai tengerészgyalogosok őrmestere és Barbara Pryce, a Weyland-Yutani kolónia igazgatója” – áll a hivatalos leírásban.

Azt már tudjuk róla, hogy nem lesz egy egyszerű játék. Sok mindenre oda kell figyelni. A katonáink életerejére, erőforrásaira, sőt még a mentális egészségükre is. Ráadásul a haláluk az végleges, nem támadnak újra fel. Érdekes koncepció, kíváncsian várjuk, hogy a rajongóknak hogy tetszik majd ez a sok újítás. 

Az Aliens Dark Descent június 20-án jelenik meg PS5-re, Xbox Series X/S-re, PS4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések