Ezt nem láttuk jönni: Új Prince of Persia készül, megjelenési dátumot kapott a The Lost Crown

Ezt nem láttuk jönni: Új Prince of Persia készül, megjelenési dátumot kapott a The Lost Crown

Nem a remasterelt verizóról van szó, hanem egy teljesen új címről.

Rajongók millió várják, hogy a Ubisoft végre leporolja a Prince of Persia-szériát, amely a remasterelt verzió eljövetelével valósulhatna meg. Egyelőre erről nem tudtunk meg semmi újdonságot, viszont a világ egyik legismertebb kiadó-fejlesztője úgy döntött, itt az ideje egy sosem látott folytatás leleplezésének. 2024. január 18-án érkezik a Prince of Persia: The Lost Crown, a herceg legújabb kalandja.

Mit tudunk eddig a Prince of Persia: The Lost Crownról?

A fejlesztők visszatértek az alapokhoz, ismét 2D-s környezetben lehet majd irányítani a főhőst, akinek meggyűik majd a baja a változatos ellenségekkel, akik az életére törnek. A platformer elemek természetesen nem vesznek el, de az első videó alapján inkább a harcra hegyezték ki a a The Lost Crownt. Az irányítható protagonistával eddig még nem találkozhattatok, ez is azt mutatja, hogy szeretnék a népszerű, bár kicsit megkopott franchise-t új alapokra helyezni. A további bejelentésekért maradjatok velünk, ugyanis az Esport1 csapata egész este követi a Summer Game Fest 2023 legizgalmasabb és legfontosabb bejelentéseit.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések