Így védekezett a Warner Bros. a

Így védekezett a Warner Bros. a "Barbie-ban" ügyében

Nem maradhatott csendben a kiadó, miután egy ország kitiltotta a mozikból a legújabb Barbie mozifilmet.

Néhány nappal ezelőtt közölte az internet népével a Vietnámi Szocialista Köztársaság, hogy ők bizony nem kérnek az idei év egyik legnagyobb durranásának várt Barbie filmből. Greta Gerwig rendezése pont ugyanazon a napon érkezik a mozikba, mint Christopher Nolan legújabb thrillere, az Oppenheimer. 2023. július 21-én érdemes lesz majd beülni a mozikba, ugyanis Margot Robbie, Ryan Gosling, Cillian Murphy és Matt Damon alakításait is csodálhatják majd a látogatók. A "Barbie-ban" kapcsán megszólalt a Warner Bros. is, a cég viszonylag röviden közölte az álláspontját, amely megmagyarázza a incidenst.

Ezeket olvastad már?

De miért tiltotta ki Vietnám a Barbie-t?

Az egyik jelenetben az látható, ahogy Barbie egy alternatív világtérkép előtt áll. A "Real World Map" a "nine-dash-line-t" reprezentálja, vagyis az szerepel rajta, hogyan szeretné területi követeléseit kiterjeszteni Kína a Dél-kínai-tenger egy jelentős részére. Vietnám szerint ez az ábrázolásmód sérti a szuverenitásukat, ezért nem mutatják be a közel 100 millió lakosú országban a filmet.

„A Barbie Land térképe egy egyszerű zsírkrétával készített gyerekrajz. A firkák azt ábrázolják, ahogyan Barbie elképzeli utazását Barbie Landből a "való világba". A rajznak nem célja, hogy bármilyen álláspont mellett letegye a voksát” - közölte a stúdió szóvivője.

Az biztos, hogy a tiltásnak köszönhetően újra címlapokra kerülhetett a Barbie, ami mindenképpen jót tesz így a premier előtti hetekben. Szerinted az Oppenheimer vagy a Barbie robbant nagyobb kasszát?

Kövess Minket!



Gamer szótár