Oda kell figyelni akkor is, ha alapvetően körültekintőnek tartjuk magunkat a jelszavainkat illetően.
Úgy véled, hogy odafigyelsz a biztonságra? Erős jelszavaid vannak, nem kattintasz gyanús linkekre, és nem csapnak be egy újabb elképesztő, ingyenes bitcoin-ajánlattal. De mikor gondoltál utoljára a gépelésed biztonságára? Most itt az ideje, ugyanis egy aljas mesterséges intelligencia garázdálkodik szabadon, amely képes lehallgatni a billentyűleütéseidet, és 95%-os pontossággal megjósolni, hogy mit gépelsz be.
A Bleeping Computer beszámolója szerint egy több brit egyetemről álló csapat betanított egy mesterséges intelligenciát arra, hogy egy mikrofon segítségével pontosan megjósolja a billentyűbevitelt. Ez azt jelenti, hogy bármit, amit a billentyűzetén beírsz, például jelszavakat, magánüzeneteket, vállalati titkokat, sőt, akár potenciálisan titkos anyagokat is kiszivárogtathat egy harmadik félnek.
Ezeket olvastad már?
Az egész úgy működik, hogy, a mélytanulási modell a különböző billentyűleütések apró különbségeinek rögzítésével képes betanítani magát. Az egyes billentyűk által keltett hangok hullámformáit ezután arra használják, hogy ijesztő pontossággal megjósolják, éppen mit gépelnek be. Ráadásul mindez még videóhívásokon keresztül is működik, ugyanis a kutatók egy MacBook Prót használtak a gépeléshez, miközben hangfelvételt készítettek egy közeli iPhone-nal és egy Zoom-híváson keresztül is.
Azonban nem kell teljesen megijedni: egy ilyen támadáshoz még mindig szükség van mikrofonhozzáférési engedélyekre. Ezek nélkül nem működik, tehát ha körültekintő vagy, akkor továbbra is elkerülhetőek ezek a kínos esetek. Ez az egész csak arra hívja fel a figyelmet, hogy az általunk természetesnek vett adatok nagy része mennyire sebezhető. Egy dolog az adathalászat elkerülése, de egészen más tészta elgondolkodni azon, hogy ki – vagy mi – hallgatja le azokat az információkat, amelyekről nem szeretnénk, hogy illetéktelenek birtokába kerüljenek. A tesztelés egyébként csendes billentyűzeteken is pontos volt, így ezzel nem lehet a szoftver ellen védekezni.