Minden idők egyik legjobb Mortal Kombat trailere 3 új karaktert is felfedett

Minden idők egyik legjobb Mortal Kombat trailere 3 új karaktert is felfedett

Visszatér Reptile, de mellette két olyan karakter is felbukkan végre a Mortal Kombat 1-ben, akiket legutóbb a 3D-s korszakban láthattunk csak.

Az Evolution a virtuális verekedős játékok mekkája, de ha úgy tetszik világbajnoksága, ahol évente egyszer számtalan játékban mérik össze tudásukat a világ minden tájáról érkezett játékosok. Egyetlen hétvége dönt a bajnoki cím és a tetemes mennyiségű nyeremények sorsáról ilyenkor, viszont ezt a lehetőséget a kiadók is igyekeznek kihasználni. Ebben az esztendőben a Street Fighter 6 mellett a Tekken is megkapja a nyolcadik felvonását, de úgy tűnik, hogy a hype vonatot egyelőre az MK új része, a Mortal Kombat 1 viszi. Ezzel gyakorlatilag újraindítják a sorozatot, legalábbis annak világát, hiszen az előző részben tűzistenné váló Liu Kang Kronika homokórájának segítségével egy teljesen új időszámítást hozott létre.

Ezeket olvastad már?

Egyelőre viszont csak találgatások vannak a teljes rostert illetően, tehát a felfedett harcosokon kívül nem nagyon tudni, hogy kik lehetnek még majd benne a játékban az indulásakor. Augusztus 4-én pénteken lezajlott az Evo-n a Mortal Kombat 11-es torna, azonban az ígért bejelentés elmaradt, pontosabban vasárnapra került át. A csalódottságot viszont az előzetes megtekintése után felváltotta az öröm, az ujjongás, és az "őrület", mivel a NetherRealm Studios minden idők egyik, ha nem a legjobb videójával lepte meg a rajongók millióit.

Lehullott a lepel Reptile-ról (Syzoth), aki újra emberi formában tűnik fel a történetben, de van egy csavar is a dologban, hiszen képes átalakulni egy hatalmas gyíkká is – leginkább a Mortal Kombat 2021-es mozifilmben látott alakjára hajaz. A videóból pedig kiderül, hogy nagyszerűen ötvözték ezt a két verzióját, sokak szerint létrehozták Ed Boonék Reptile legjobb variációját. Emellett két régi ismerős is újra tiszteletét teszi, hiszen előbb Ashrah, majd Havik is megjelent a képernyőn. Mindkét karakter az MK: Deceptionben debütált, majd később részesei voltak az Armageddonnak is, de azóta egyszer sem bukkantak fel az új játékokban. Előbbi egy démon – bár az új történet szerint sikerült megtisztítania magát a gonosztól – Netherrealmből – ami gyakorlatilag az MK-ban a pokol – világából, utóbbi pedig a káosz prófétája, aki még hátborzongatóbbnak tűnik, mint valaha. Sareena is lelepleződött, mint az MK1 új Kameo harcosa, ráadásul démoni formában is segíteni tudja a társát a bunyók során.

Nem is húznánk tovább a szót, nézzétek meg te is a majdnem 4 perces bemutatót:

Kövess Minket!



Gamer szótár