Sose volt ilyen szép Switchen a FIFA, mint most az EA Sports FC 24

Sose volt ilyen szép Switchen a FIFA, mint most az EA Sports FC 24

Valaki a bétáról szivárogtatott ki felvételeket.

Évek óta problémája a Nintendo Switches közösségnek, hogy a FIFA-sorozat még kevesebbet fejlődik, mint a többi platformon és jóval kevesebb tartalom áll a rendelkezésükre. Nos, úgy tűnik a válással számukra is egy új időszámítás kezdődik és a kézikonzolon való megjelenése óta először az EA Sports FC 24 a Frostbite Engine-en fog futni Nintendo Switchen.

Kaptunk is egy trailert, amelyet a cikk végén ti is meg tudtok nézni, ahol láttuk már, hogyan is nézhet ki a játék. Az is kiderült, hogy elérhető lesznek a VOLTA, Ultimate Team és a karrier játékmódok is, valamint néhány másodpercnyi játékmenet is látszik. Azonban ez még nem sok, viszont néhány játékos nem bírt magával a zárt bétatesztek során és kiszivárogtatott egy videót, amit azóta természetesen töröltek.  A felvételen egyébként a Barcelona és a Manchester City mérkőzése volt látható kézi módban.

Ezeket olvastad már?



A Frostbite-on motor azt is jelenti, hogy a játék a PlayStation 4 és Xbox One verziókkal kerül egy szintre. Ennek ellenére természetesen technológiailag még mindig messze elmarad a játék current-gen verziójától. Egyszerűen a hardver nem teszi lehetővé az egyenlőséget, de ez talán változhat majd a Nintendo következő generációs eszközével. Összességében javult a helyzet az EA FC tekintetében, de még mindig nem tudja azt az élményt nyújtani a focis simulátor Switchen, mint a többi platformon.

Az EA Sports FC 24 szeptember 29-én jelenik meg minden főbb platformra.

Kövess Minket!



Gamer szótár