Esport1 - Kivert kutyák kritika - Doug p*csét le kell harapni!

Megéri moziba menni azért, hogy egy kutyás vígjátékon szórakozz?

Viszonylag kevés olyan film jut el a nagyvászonra, ami nem akar világmegváltó gondolatokat megfogalmazni, bemutatni az emberi élet nyomorúságait és csodálatos pillanatait, egyszerűen csak szeretné kikapcsolni az agyat a lehető legkevesebb robbanás és szuperhős nélkül. A júniusban bemutatott No Hard Feelings (Jennifer Lawrence) után itt van a Strays, azaz a Kivert kutyák, amelyben négy eb kalandjait élhetitek át nagyjából 80 percben.

Ezeket olvastad már?

A cselekmény annyira egyszerű, mint bekötött szemmel elbotlani a saját cipőfűződben

Egyáltalán nem erőltették meg magát a forgatókönyvíró (Dan Perrault), az egyszer biztos. Adott egy kutya (Reggie, Will Ferrell), akitől szeretne megszabadulni a gazdája (Doug, Will Forte). A szerencsétlen, gusztustalan és végtelenül alpári anyuci pici fiának próbálkozásai végül sikerrel zárulnak, ugyanis a csatakos eb kiköt egy olyan városban, amit egyáltalán nem ismer. Itt találkozik Bogárral (Bug, Jamie Foxx), Maggie-vel (Isla Fisher) és Vadásszal (Hunter, Randall Park), akikkel megpróbálják megtalálni az utat Doughoz, hogy Reggie leharaphassa neki a p*csét. A kalandos utazás során belebotlanak gombákba, egy hatalmas tölcsérbe, egy óriási mókuskerékbe, valamint magába az Ördögbe is. A végén a jó győz, a gonosz veszít, a rózsaszín felhőkből meg kirajzolódik egy hatalmas középső ujj.

Ha szereted az alpári humort, akkor ez a film neked készült

Elképesztően gusztustalan jelenetekből, valamint rengeteg káromkodásból nem szenved hiányt Josh Greenbaum rendezése. A világ első R besorolású (Magyarországon 16+-os korhatárral került mozikba) kutyás filmje minden eszközt megragad, hogy megbotránkoztassa a nézőt, majd utána valami cukormázas pillanattal vezesse tovább a cselekményt egy újabb gyomorforgató gag irányába.

Mivel a fő mozgatórugója a Kivert kutyáknak a rengeteg párbeszéd és helyzetkomikum, ezért lehet fel sem tűnik elsőre, hogy mennyire csapnivaló a CGI, valamint gyakorlatilag az összes emberi karakter alakítása. A magyar szinkronra viszont nem lehet panasz, ugyanis a töméntelen mennyiségű f*ckból olyan cifra káromkodásokat sikerült fordítani, hogy az összes hip-hop előadó megnyalná mind a tíz ujját. Összességében egy erősen átlagos, kifejezetten popcorn és kóla mellé készült filmmel igyekeznek meglovagolni a Barbenheimer utáni hullámokat azok a producerek, akik korábban a Teddel már elérték, hogy az emberek dalokat énekeljenek egy plüssmackóval, ha épp villámok cikáznak az égen.