Boldog születésnapot a játéknak, aminek a folytatására még mindig milliók várnak!

Boldog születésnapot a játéknak, aminek a folytatására még mindig milliók várnak!

Hosszú évek megfeszített munkája végül meghozta az eredményét, óriási sikerként vonult be a gaming történelembe a Sleeping Dogs.

2012. augusztus 17-én jelent meg hivatalosan Európában a Sleeping Dogs a Square Enix kiadásában. Az akció-kalandjáték hatalmas felhajtást kapott, azonban ennek ellenére csak kevésen múlt, hogy egyáltalán piacra tudták dobni. A United Front Games fejlesztőcsapata egy True Crime: Hong Kong nevű projekten dolgozott éveken keresztül az Activision égisze alatt, azonban a WoW-Diablo-StarCraft franchise-okért felelős cég végül kihátrált az egész mögül a csúszások és a pénzügyi gondok miatt. Damoklész kardjaként lebegett a fejlesztők feje felett a kasza (érdekes képzavar - a szerk.), de végül hat hónapnyi jegelés után a Square Enix kihúzta a bajból a programozókat, majd már a London Studiosszal közösen térképezték fel Hongkong utcáit a tökéletes atmoszféra megteremtésének érdekében. A végeredmény? Egy szinte kifogástalan élmény, ami szórakoztató, pörgős és még egy kifejezetten jó történet is került a cselekmény mögé.

Ezeket olvastad már?

Remek szinkron, összetett és jól megírt főhős, kiváló harcrendszer

A kritikák többsége a fent olvasható gondolatokat mindenképpen belefogalmazta az összegzésébe, ami meggyőzte a játékosokat arról, hogy meg kell vásárolniuk a programot. Csak az első évben 1,5 millió példányban értékesítették a Sleeping Dogst, így mindenképpen sikerként könyvelhette el mindenki, aki dolgozott rajta. A Sun On Yee Triád felszámolása nem egyszerű feladat Wei Shen számára, de az amerikai-kínai rendőrt nem lehet eltántorítani semmilyen módon a céljától. Maga az egész hongkongi miliőt remekül eltalálták és hiába hektikus néha a kameramozgás, ettől el lehet tekinteni. A fő küldetésszál mellett rengeteg tennivaló van a nyílt világban, ahol szabadon lehet garázdálkodni lábon, vagy épp valamilyen jármű volánja mögött.

A folytatások, amelyek sosem készültek el

A pozitív fogadtatás megalapozta a gondolatot a United Front Gamesnél, hogy igenis van értelme elkezdeni dolgozni egy második részen. 2013-ban el is kezdték a munkákat, azonban már az első tervezések után gyorsan elvetették az egész ötletet, pedig voltak kifejezetten kreatív megoldások, amiket a Sleeping Dogs 2-be csempésztek volna. Egy önállóan is futtatható mobilos játékkal lehetett volna az SD2-ben irányítani a rendőri egységeket, de ez a komplikált elképzelés végül sosem öltött testet. 2015-re ezért inkább egy multis spin-offot időzítettek be, ami rengeteg MMO-elemmel büszkélkedett volna. A Triad Warsban az alvilág egyik alakjaként kellett volna egyre nagyobb befolyást szerezni, azonban hiába volt meg hozzá a térkép (ezt a Sleeping Dogsból vették volna kölcsön), a fejlesztők állítása szerint nem tudták volna kiszolgálni a rajongói igényeket, ezért elkaszálták az egészet. 2017 márciusában Donnie Yen (Rogue One, John Wick) főszereplésével bejelentették, hogy készül egy filmadaptáció, azonban 2018 februárja óta semmit sem hallani arról, hogyan is állnak a forgatási munkák.

Kevés videójátékot pörgettem ki az évek során 100%-ra, de pont e Sleeping Dogs volt az egyik. 2013 januárjában értem a sztori végére, nagyjából 37 órányi felfedezés, lövöldözés és küzdősport után. Egy kihagyhatatlan élmény a mai napig a valaha volt egyik, ha nem a legjobb Grand Theft Auto-klón, ami képes volt arra, hogy a Rockstar Games legendás szériájából ihletet merítsen, de azt mégis annyi egyedi megoldással tálalja fel nekünk, hogy nem lehet igazából másolással vádolni senkit.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések