Kedves Take-Two, ez megint nem volt szép!

Kedves Take-Two, ez megint nem volt szép!

Zseniális modot készített egy rajongó, de a Take-Two kevésbé volt elragadtatva a végeredménytől.

Alig egy hete számoltunk be nektek mi is arról a különleges GTA V modról, ami egy mesterséges intelligencia segítségével lehetővé teszi, hogy a mikrofonodon keresztül közvetlen beszélgetni tudj az NPC-kel. Egy elképesztően kreatív és menő megoldásnak tartjuk, és csalódottan vettük tudomásul, hogy a Take-Two jogi osztálya már kevésbé volt elragadtatva a látottaktól. Ha már ott voltak, küldtek is gyorsan egy figyelmeztetést szerzői jogokra hivatkozva.

Azt tudjuk, hogy GTA V modokat gyártani időnként veszélyes mutatvány lehet, a Take-Two már többször indított jogi eljárást a rajongók ellen, akik ilyeneket gyártottak valamelyik játékukhoz. Persze, van olyan is, amiről azt gondoljuk, hogy jogos volt, például az OceanGate tengeralattjáró, de bizonyos esetekben úgy érezzük, van ennél fontosabb megoldandó probléma is (például a hackerek hada).

Ezeket olvastad már?

Azonban természetesen ebben nem mi döntünk, a T2-t pedig zavarta. Ezért néhány nappal azután, hogy elterjedt a mod az interneten, a készítőjére, Blocra lecsapott a jog vas szigora Youtube-on és Nexus Modson is. A készítő ezt követően maga is levette a modot a GTA 5 Mods oldaláról, mert félt a Take-Two további intézkedéseitől.

Ezután írt egy nagyon hosszú posztot YouTube-on, amelyben részletezte a helyzetet, és azt, hogy a Take-Two szerzői jogi csapást mért a modot bemutató videóra. 

„A YouTube azonnal eltávolította a videót, anélkül, hogy esélyt adott volna arra, hogy megmagyarázzam a helyzetet. Ebben a pillanatban a Nexus Mods verzióját is eltávolították. Valószínűleg ez fog történni a GTA 5 Mods-szal is, de azt magam távolítottam el, hogy elkerüljem a jogi problémákat” – mondta és elárulta, hogy ezért akár demonetizálhatják három hónapra a videóit. Elkeserítőnek és képmutatónak találja a döntést. „A kis modok hajkurászása helyett inkább a megfelelő remake-ek létrehozására kellene összpontosítania, jobb árpolitikával, vagy abba kellene hagynia az autók eltávolítását a GTA Online-ból, hogy eladhassa ugyanazokat az embereknek.”

Végezetül rávilágított, hogy a Rockstar részéről itt is történt szemléletváltás, mert 2022-ben még azt nyilatkozták, hogy „A Rockstar Games mindig is hitt az ésszerű rajongói kreativitásban, és azt szeretné, ha az alkotók megmutatnák a játékunk iránti szenvedélyüket.” Sem a Take-Two, sem a Rockstar nem kommentálta nyilvánosan az ügyet. Szerinted jogos volt a Take-Two lépése?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések