Öt funkció, amit szeretnénk látni a GTA 6-ban

Öt funkció, amit szeretnénk látni a GTA 6-ban

Új mércét állítana fel a szórakoztató iparban a Rockstar Games, lássuk, milyen játékelemeket látnánk benne szívesen!

Minden idők talán leginkább várt játéka a Grand Theft Auto 6, amely irányába  az elvárások is az egekben vannak, amit nagyon nagy részben a rajongók okoznak, de a Rockstar Games és a Take-Two sem enyhíti azt a bevételi előrejelzéssel vagy az olyan célokkal, mint a fotorealisztikus grafika és az új mérce a szórakoztató iparban. Azonban nagyon kevés biztos információnk van a játékról, a tavaly szeptemberi szivárogtatásból ismerünk részleteket, de az is több évvel ezelőtti állapotot mutatott. Ebben a szubjektív (!) cikkünkben összegyűjtöttünknöt olyan funkciót, amit szívesen látnánk majd a GTA 6-ban.

Ezeket olvastad már?

Idő múlása

Most figyelmeztetnénk mindenkit, nem feltétlenül lesznek ezek olyan forradalmi ötletek, amit még soha nem láttunk videójátékban. Továbba lesznek közöttük pletykált funkciók és saját gondolatok is. Mivel már a Red Dead Redemption 2 is tudta, hogy az idő elteltével nőtt a karakterünk haja, koszosodott, ezt a GTA 6-ban is szeretnénk látni. A GTA Online-ban is rendszeresen a zuhany alatt vagyunk, miután beléptünk a játékba és a borbély is ismert játékelem, szóval semmi sem állhatna az útjába ennek az újításnak. Illetve személy szerint az edzést és az étkezést is szívesen látnám viszont, mert úgy vélem színesebbé tette a játékot és kicsit több lehetőséget adott, hogy testreszabható legyen a karakterünk.

Bőr elváltozása

Az viszonylag szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. Voltak korábban olyan pletykák, miszerint a bőrünk reagálhat a napfényre. Tehát ha sokat mászkálunk az utcàn, tehát ezzel a napon is, akkor a Miami napfény bizony barnítja a bőrünket. Ezzel szemben, ha túl sokat töltünk az égitesttől távol, akkor fakul a bőre a karakternek. Meglepődnék, ha ez a funkció végül tényleg bekerülne, és a világot nem is váltaná meg, de egy érdekes adalék lenne.

Autók irányítása

Az autók fizikájával alapvetően elégedett vagyok, ez nem egy szimulátor. Ennek ellenére néhány apróságot én bevezetnék. Ilyen a motor ki/bekapcsolása. A lámpákat irányíthatjuk, de a hangosan brümmögő motort nem. Ez minden lopakodásnál, megfigyelésnél vagy rendőrős üldozésnél tényező lehetne. Emellett az indexet és a tankolást is szívesen látnàm. Bár lehet előbbit nem használnák sokan, utóbbi esetében pedig természetesen nem arra gondolok, hogy 3 méterenként keresni kelljen egy benzinkutat, de ha már vannak üzemenyanyag feltöltőállomások, akkor lehetne őket használni. Azonban a legforradalmibb ötlemtől mindenki hátast dob majd: mi lenne, ha esetleg, de tényleg csak ha nem gond, az autós NPC civilek nem vágnának be az utolsó pillanatban be elénk, szándékosan ütközve?

Belső terek

A GTA 6 szinte biztosan visszatér Vice Citybe. Azt, hogy több helyszín is lenne, még nem egyértelmű, de a Miamit megtestesítő városra számíthatunk. Arról is sok spekuláció szól, hogy a térkép jóval nagyobb lesz, mint az óriási GTA V map. Azt azért remélem, hogy ha ez igaz, akkor kicsit visszavesz a Rockstar Games a térkép két pontja között utaztatós küldetésekből, mert most is simán 6-7 perc átjutni a mapon, lassabb járművel pedig közel 10, ami nem hangzik soknak, de csak két történés között ennyit utazni hamar unalmassá válik. Ez pedig nagyobb pálya esetén csak nő. Azonban a nagy területet meg is kell tölteni, ehhez pedig szívesen látnánk sokkal több bejárható belső teret. A modderek mindig megnyitnak épületeket, jó lenne, ha ezt már a fejlesztők is megtennék. Kezdetnek a konditermeket és az éttermeket, de ha már Vice City, egy plázának is szívesen örülnék.

Rendőrök

Erről már megfogalmaztam gondolatokat. Rengeteget kellene még fejleszteni a rend éber őrein, mert szerintem a játék egyik gyenge pontját jelentik. Buták, kiszámíthatóak, idegesítőek, nem ellenfelek, csak zavaró tênyezők. Persze úgy, hogy mindenért azonnal megjelennek, nem baj, ha nem nehéz őket lerázni. Azonban lehetne itt is olyan funkció, hogy hívni kell őket, amit meg lehetne akadályozni. Azt is üdvözölnénk, ha lehetne látni, hol tartunk a lerázásban, nem spawnolnának, hanem kimennének a helyszínre (van mindig több rendőrség is a játékban), és üldözéskor sem jelennének meg mellettem a hegyen, ha nem tudhatták, hogy oda menekültem. Az már csak hab lenne a tortán, ha tényleg azt látnák, amit a térképen az indikátor jelez.

A listát még napestig lehetne folytatni. Te milyen funkciókat látnál szívesen a GTA 6-ban?

Kövess Minket!



Gamer szótár