Egy dologban biztosan lepipálná a Harry Potter reboot sorozat a filmeket

Egy dologban biztosan lepipálná a Harry Potter reboot sorozat a filmeket

A túlzott elvárásoknak nem lesz könnyű megfelelni.

David Heyman, a Harry Potter tévésorozat producere azt ígéri, hogy a sorozat hűségesebb lesz a forrásanyaghoz, mint a filmek voltak. A J.K. Rowling írónő könyvei alapján készült filmsorozat hatalmas sikert aratott a Warner Bros. Tavaly tavasszal viszont az utolsó Legendás állatok spinoff film gyenge fogadtatása után a stúdió bejelentette, hogy leforgatnak egy Harry Potter reboot tévésorozatot az HBO Maxra (amely igazából már szimplán csak Max néven fut).

Ezeket olvastad már?

Jelenleg azonban – és ez alighanem SAG-AFTRA sztrájknak köszönhető – nagyon keveset tudni a szériáról, és még a megjelenési dátumról sem nyilatkoztak, Heyman a Total Filmnek (a GamesRadaron keresztül) végre nyilatkozott a sorozat kapcsán, és kiderült mire számíthat a közönség. Bár nem úgy hangzik, hogy belátható időn belül megkapjuk a sorozatot, a producer mégis azzal kecsegtet, hogy ez az új formátum egy sokkal hűségesebb adaptációt tesz majd lehetővé.

„Még fel sem vettünk egy írót, aki nekiláthat a forgatókönyvnek. Egy kicsit korai még erről beszélni. De remélhetőleg ez valami különleges lesz, és életre kelthetjük a könyveket. Úgy élvezhetik majd a szériát, hogy közben mélyebben feltárjuk a könyveket is.”

Azért azt ne felejtsük el, hogy vannak gyengébb felvonásai a Harry Potter-filmeknek, de mind a nyolc jól teljesített a kasszáknál és mindent egybevetve remek fogadtatásban részesültek. Az utánuk érkező Legendás állatokról már ez nem mondható el, a legtöbben azt sem értik miért készültek el ezek az alkotások, szóval fel kell kötnie a nadrágot a Warnernek, ha egy igazán impozáns szériával szeretnék visszanyerni a rajongók bizalmát.

Egyelőre az sem világos, hogy hány epizódból fog állni egy-egy évad, de nyolc tíz órás epizódra elvileg számítani lehet a bennfentes szerint. Bár a sorozatnak jóval több ideje és lehetősége lesz kibontani a történetet és megismertetni a karakteretek, még nem biztos, hogy a Harry Potter tévésorozat szereplői és alkotói képesek lesznek-e ismét valami maradandót alkotni.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések