„Hiába vagy a rabszolgájuk, azt csinálnak, amit akarnak” – Tim Burton a Warnerre is kiakadt

„Hiába vagy a rabszolgájuk, azt csinálnak, amit akarnak” – Tim Burton a Warnerre is kiakadt

A Brit Filmintézetnek adott interjújában Tim Burton elmesélte milyen hatással volt rá, hogy a Warner Bros. lemondott a Superman Lives-ről, amelyben Nicolas Cage játszhatta volna a főszereplőt.

Emellett megosztotta milyen érzés volt látni Cage-et Supermanként, és Michael Keaton Batmanként látni a The Flash-ben.

"Nem, nem bántam meg. Azt mondom: ha ilyen sokáig dolgozol egy projekten, és az nem valósul meg, az egész életedre kihat. Mert szenvedélyesen vágsz bele ezekbe a dolgokba és minden egyes ilyen projekt egy ismeretlen utazás, de ez még nem tartott ott. Azonban egyike azoknak az élményeknek, amelyek mindig itt lesznek bennem.”

Ezeket olvastad már?

A Warner Bros. számára a Batman-filmek sikerét követően Burton a kilencvenes évek végén Cage-t akart megnyerni a címszereplőnek a Superman Lives-ben. A filmet azonban parkolópályára tették, miután közel két évig bíbelődtek az előkészítő munkálatokkal.

Cage azért kapott egy lehetőséget, hiszen meglepetésszerűen feltűnhetett Supermanként a The Flash című filmben, amelyben egy óriási pókkal küzd, miközben a multiverzum kezd összeomlani. A 2023-as szuperhősfilmben Keaton is visszatért Batmanként, akivel Burton az 1989-es Batman és annak 1992-es folytatásában, a Batman visszatérben dolgozhatott együtt rendezőként.

Burton reagált erre is és a legújabb trendekhez hasonlította ezt a megoldást, hiszen mostanában egyes karaktereket a mesterséges intelligencia segítségével alkotják újra – itt Cage Supermanjére és Keaton Batmanjére gondolt elsősorban.

"De ez egy másik dolog az MI-vel kapcsolatban, és ezért azt hiszem, hogy végeztem a stúdióval. Foghatják azt, amit csináltál, a Batmant vagy bármelyik másik projektet és gyakorlatilag eltulajdoníthatják, vagy nevezzük ezt a jelenséget, ahogy akarjuk. Hiába vagy a Disney vagy a Warner Brothers rabszolgája, ők azt csinálnak, amit akarnak. Szóval életem utolsó éveiben csendesen lázadok mindezek ellen.”

Korábban Burton a Disney-vel szemben is kifejtette már a véleményét, mert nagyon nem tetszett neki, hogy a stúdió által megálmodott figurákat az MI segítségével az ő stílusában teremtették újra.

Kövess Minket!



Gamer szótár