Próbáltad már a Starfieldet? Hogy tetszik a játék?
Jó pár napja nyúzzuk már a Bethesda új üdvöskéjét, a Starfieldet. Bár nem hibátlan a játék, megvannak a szokásos Bethesda-féle gyermekbetegségei, mégis rettentően szórakoztató, elképesztően hangulatos és már most attól félünk, hogy mi lesz így a többi játékkal, amik még idén várnak ránk, hiszen a Starfield több száz óra után is tartogathat még újdonságokat.
Sikeresen indította tehát útjára új IP-jét a Bethesda és tűkön ülve várjuk mit hoz még a Starfield támogatásának folytatása, illetve mit hoz majd a jövőben maga a játék, hiszen kötve hisszük, hogy ne lennének tervek a fejlesztők zsebében a második részre. Addig szerencsére még bőven van időnk elmerülni az első rész csodáiban. Néha azonban nem árt ha használunk egy-két modot, vannak amik jócskán megdobják a játékélményt. Íme három kihagyhatatlan Starfield mod, amit mindenkinek ajánlunk!
Ezeket olvastad már?
Térkép
Rögtön az elsőnél csalunk picit (bocsi), hiszen ez nem egy mod. Nem kell telepíteni, nem írja át a játékfájlokat, egyszerűen egy külső oldal, ami végre használható térképet ad a játék csaknem össze fontos helyszínének, hiszen erre már nem futotta a fejlesztők idejéből. Kapunk ugyan egy térképet a bolygók felszínén is, de azt inkább hagyjuk is, viccnek is rosszak, sokkal jobbak a MapGenie.io térképei.
Inventory
Ahogy azt már megszokhattuk a többi Bethesda játékban, az inventory-rendszer sincs a toppon. Bár most nem annyira idegesítő, mint például a Skyrim eredeti inventory-rendszere volt, azért nem a legjobb. Ezen segít a StarUI mod, amit használva máris gyorsabban, könnyebben el lehet igazodni a tárgyak között, ráadásul sokkal több infót is elárul azokról.
Gyorsabb NPC-k
Túl lassúak az NPC-k! Apróságnak tűnik, de sokkal idegesítőbb, mint azt gondolnánk. Vagy minket követ egy NPC kilométeres lemaradásban vagy nekünk kéne egy NPC-t követni, amitől nem hogy a mi karakterünk, de még egy csiga is gyorsabb. Mindkét eset idegőrlő. Szerencsére itt a Simple Faster Walk mod, ami egyszerűen ad egy kis extra sebességet az NPC-knek.