Kiderült mi okozta az Eufória sztárjának, Angus Cloudnak a halálát

Kiderült mi okozta az Eufória sztárjának, Angus Cloudnak a halálát

Az életében keletkező törést végül úgy tűnik nem tudta feldolgozni.

Az Eufória fiatal titánja karrierje még javában felívelőben volt, amikor is idén nyáron jött a tragikus hír, hogy Angus Cloud, a népszerű sorozat sztárja elhunyt július 31-én. Szinte mindenki értetlenül állt a történtek előtt, kollégái is szívszorító módon búcsúztak el tőle augusztus végén, de a találgatásokat követően most kiderült mi okozta az ifjú tehetség halálát. A TMZ információt szerzett az Alamada megyei halottkém jelentéséről, melyben az áll, hogy Cloud szervezetében nagyobb mennyiségű fentanilt, kokaint, metamfetamint és benzodiazepineket találtak – ez utóbbit gyakran használják szorongásos zavarok, álmatlanság és görcsök kezelésére. A körülményeket tekintve véletlen túladagolásnak minősítették az esetet.

Ezeket olvastad már?

Azt a családja külön kiemelte korábban, hogy Cloud egyáltalán nem volt depressziós és nem szeretett volna véget vetni az életének. Azonban nem elhanyagolható tényező, hogy egy nehéz időszakon ment keresztül, hiszen egy héttel édesapja távozása után ragadta el őt is a halál.

„Bár a fiam mély gyászban volt édesapja halála miatt, az utolsó napja mégis örömteli volt. Újrarendezte a szobáját, és tárgyakat helyezett el a házban azzal a szándékkal, hogy még egy darabig itt maradjon, szeretett otthonában. Arról beszéltünk, hogy segíteni fog a testvérei ellátásában a főiskolán, érzelmileg és anyagilag is segíti a családot. Nem állt szándékában véget vetni az életének. Amikor aznap este megöleltük egymást búcsúzóul, elmondtuk, mennyire szeretjük, azt mondta, reggel találkozunk. Nem tudom, hogy ezután vett-e be bármit, vagy mit vehetett be, csak azt tudom, hogy az íróasztalánál ült, egy művészeti projekteken dolgozott, elaludt, és nem ébredt fel.”

Ennek ellenére a családhoz közeli forrás szerint Cloudnak voltak öngyilkos gondolatai, miután nem igazán tudta feldolgozni édesapja elvesztését.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések