Ice T egy interjúban elkotyogta, hogy jön az új Gears of War

Ice T egy interjúban elkotyogta, hogy jön az új Gears of War

Persze arról semmilyen infónk nincs, hogy mégis mikor.

Tegnap Shadowz élő adásában a Payday 3 került a középpontba. Az illusztris vendég pedig a játék egyik zenéjének a producere, Ice T volt. A rapper bandája, a Bodycount a nemrég megjelent játékhoz is összerakott pár tracket és a közösség úgy tűnik, hogy nagyon szerette a végeredményt. Az élő adás alatt a chat végig magasztalta a dalokat és ezt végül Shadowz is megosztotta vele. Aminek a hatására Ice T olyat mondott, amit nagy valószínűséggel nem lett volna szabad.

Miután Shadowz felolvasta neki, hogy miket üzennek a rajongók, T egyből témát változtatott és arról kezdett beszélni, hogy nemrég egy másik játék is a kezük közé került:

“Nagyon-nagyon köszönjük. De a Bodycounttal csináltunk egy másik zenét is a Gears of Warhoz. Remélem azt is tetszeni fog.”

Azt már eddig is tudtuk, hogy valamikor jön majd az új Gears epizód, de eddig semmi stabil infó nem érkezett, amiből tudtunk volna találgatni. A The Coalition stúdió eddig nem erősítette meg, hogy dolgoznak rajta, de persze cáfolat sem hangzott el. Sejteni azért eddig lehetett, hogy dolgoznak rajta. Az ötödik rész úgy ért véget, hogy még bármi történhet. Ha úgy tervezték volna, hogy itt a vége, akkor nem lenne ennyi nyitott kérdés a sztoriban.

Ha tippelnünk kéne, akkor a hivatalos bejelentés már átcsúszik 2024-re és azon sem lepődnénk meg, ha a játékot és persze a Netflix-sorozatot egyszerre öntenék a rajongók nyakába.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések