Ha ilyen bombagólokat lő, nem sokáig marad ennyire„alacsony” Szoboszlai Dominik ratingje

Ha ilyen bombagólokat lő, nem sokáig marad ennyire„alacsony” Szoboszlai Dominik ratingje

Egyelőre a szezon egyik legjobb igazolásának tűnik a magyar válogatott csapatkapitánya.

Tegnap rendezték meg az angol Ligakupa (EFL Cup) harmadik fordulóját, ahol a tét a legjobb 16-ba kerülés volt. A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is pályára lépett csapata, a Liverpool színeiben, akik a jelenleg másodosztályú Leicester City ellen szerették volna hazai pályán kivívni a továbbjutást. A 22 éves játékos a 65. percben szállt be a padról 1-1-es állásnál, és ennél jobban aligha dönthetett volna a menedzser, Jürgen Klopp.

5 perccel később ugyanis villant az új közönségkedvenc és a 16-os előteréből egy hatalmas rakétát eresztett meg a jobb felső irányába. A kapus teljesen tehetetlen volt a lövéssel szemben, amely nagy erővel vágódott a hálóba. Végül Diogo Jota is betalált, így 3-1-re nyertek a vörösök és október 31-én Kerkez Milos csapatával, a Bournemouth-szal találkoznak.

Ezeket olvastad már?

Szoboszlai fantasztikus idánykezdete azért is érdekes, mert némi meglepetésre nem növekedett különösebben sokat a ratingje az EA Sports FC 24-ben a FIFA 23-hoz képest, és csak a harmadik a magyarok között, mert a két korábbi lipcsei csapattárs, Willi Orban és Gulácsi Péter is megelőzi. Azonban látva a kirobbanó formát a világ legnagyobb színpadán, meg lennénk lepve, ha nem növelné az EA az értékeit az év során, különösen igaz ez a védekezési statjaira, amit nagyon alul lőttők a fejlesztők. Amennyiben ilyen jó teljesítménnyel rukkol elő az év további részében is, akkor egész biztosak lehetünk benne, hogy legkésőbb az EA FC 25-ben, már a legjobbak legjobbjai közé tartozik majd.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések