Akár atomenergiával is működhetnek a jövőben a Microsoft adatközpontjai

A Microsoft fenntarható megoldást keres, mert teljesen elszállnak a költésgei.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint az adatközpontok és az adatátviteli hálózatok a globális energiafogyasztás 2-3%-át teszik ki, és ahogy a globális internetforgalom növekszik, és az olyan dolgok, mint az AI iránti kereslet robbanásszerűen nő, ez a szám az elkövetkező években minden bizonnyal növekedni fog.

A Microsoftot nem kell senkinek bemutatni, a világ egyik legnagyobb vállalatáról beszélünk, akik felfoghatatlan mennyiségű adatot tárolnak. Amennyiben kissé viccesre akarnánk venni a figurát, akkor megjegyeznénk, hogy már abba beleborzongunk, ha belegondolunk, milyen lehet a havi áramszámlája a cégnek. Ez azonban nem csak a mi mércénkkel hatalmas kiadás, nekik is súlyos tétel. Hogyan lehet minimalizálni az energiaköltségeket, és mindezt fenntartható módon? A válasz lehet, hogy az atomenergia. Konkrétan a kis moduláris reaktorok (SMR).

Ezeket olvastad már?

A Microsoft minden bizonnyal komolyan elgondolkodik ezen, mivel egy "Principal Program Manager Nuclear Technology" munkatársat keres. A munkaköri leírás szerint olyan valakit keresnek, "aki felelős lesz a kis moduláris reaktorok (SMR) és mikroreaktorok globális energiastratégiájának kifejlesztéséért és beépítéséért".

A NAÜ szerint az SMR-ek olyan kis atomreaktorok, amelyek előre gyárthatók, kis alapterületűek, és a megnövekedett energiaigénynek megfelelően méretezhetők. Bizonyos esetekben egyszerűbb és költséghatékonyabb lehet egy helyszínt SMR-ekkel ellátni, ahelyett, hogy költséges hálózati infrastruktúrát építenének ki.

Azonban sokak szemében van gond az atomenergiával, és azonnal kissé ellenszenvvel viseltetnek iránta. A köztudatban az olyan esetek vannak elöl, mint Csernobil vagy Fukusima, miközben évek óta filmekben, sorozatokban, tévéműsorokban vagy épp videójátékokban rengeteg atomkatasztrófával és annak következményeivel találkozhatunk, éppen ezért nem egyszerű a használatára támogatást szerezni.

De ha a szél-, nap- vagy vízenergia-rendszerek nem életképesek egy adott helyen, akkor elkerülhetetlen megfontolni a telepítését hagyományos fosszilis tüzelőanyag-felhasználás előtt. Azonban a Microsoft esetében sem egy-két év, mire ez megvalósulhat, mivel a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség úgy véli, hogy a kereskedelmi célú SMR-ek még évekre vannak a széles körű elterjedéstől, bár szerintük 80 kereskedelmi célú SMR-tervezet van fejlesztés alatt. A gazdasági versenyképességükkel és az energiatermelés más formáival való összehasonlításukkal kapcsolatos kérdésekre azonban még nem született válasz.

Mindez azt is jelenti, hogy a Microsoft részéről valószínűleg jelenleg inkább csak mérlegelik egyelőre a lehetőségeiket. Azonban a nagyvállalatoknak előbb-utóbb mind lépéseket kell tenniük a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentése érdekében, és az atomenergia egy lehetséges válasz egy gazdaságilag, társadalmilag és politikailag igen bonyolult problémára. Van azonban még egy logisztikai megoldandó feladat: ha a Microsoft az elkövetkező években kis moduláris reaktorokat telepít, hová fogja azokat elhelyezni? Egy tipikus adatközpont nem a vadonban van, hanem a dolgozók közelsége és az adatokat használó és előállító emberek miatt a civilizáció közelében. Örülne egy atomreaktornak, amely egy-két háztömbnyire van a kutyáitól, macskáitól vagy gyerekeitől? Ez önmagában is komoly akadálya lehet az SMR bevezetésének. Még ha a szén-dioxid-kibocsátás csökken is, az évek óta felgyülemlett nukleáris félelmeket nem lesz könnyű eloszlatni. Mindazonáltal érdemes intelligens, tényeken alapuló érveket felsorakoztatni mellette és ellene, és felmérni, hogy milyen előnyökkel, hátrányokkal és veszélyekkel jár egy ilyen projekt.