Szaúdi szervezetben folytatja minden idők legjobb edzője

Szaúdi szervezetben folytatja minden idők legjobb edzője

A dán mester kapott egy üres csekket az araboktól.

Néhány napja már lehetett hallani pletykákat arról, hogy zonic váratlanul eligazolhat a Vitalitytől. Elsőre ez igen hihetetlennek tűnt, hiszen a világ egyik legjobb csapatát edzi jelenleg, mégis hová és miért menne el? Azonban tegnap a dán mester megerősítette a hírt, miszerint novembertől a Falcons csapatában folytatja. A furcsa fejlemény mögött állítólag az áll, hogy nem tudtak megegyezni a Vitalityvel az új, 2024-től érvényes szerződéséről. Ugyanis a franciák a Major bajnoki cím megszerzése után úgy gondolták, hogy belefér, ha kevesebbet fizetnek zonicnak, mint az elmúlt két évben.

Nem zonic az egyetlen távozó egyébként, mert a csapat sportpszichológusa, Lars Christian Robl is a Falconsba megy, hogy a jövőben sportigazgatóként segítse a szervezetet. A dán duó egy Dexertonak adott interjúban beszélt az átigazolásuk hátterréről. Ez alapján először Robl-t környékezték meg a szaúdiak, majd amikor megtudták, hogy zonic elégedetlen az elétett vitalitys szerződéssel, akkor érte is bejelentkeztek. Bár zonic azt állítja, hogy nem a pénz volt a fő motiváció a lépése mögött, állítólag majdnem minden profi játékosnál többet kereshet majd havonta.

Ezeket olvastad már?

Zonic és Robl 2018 óta dolgoznak együtt, most pedig nem túlzás azt állítani, hogy az eddigi legnagyobb kihívásuk elé néznek. Ugyanis a szaúdiak odaadták nekik a bankkártyájukat, hogy építsenek vele egy Major bajnok ötöst – Manchester City stílusban. Viszont ha nem járnak sikerrel, akkor őket fogják felelőssé tenni. Az már a nyári átigazolási időszakban is nyilvánvaló volt, hogy van mit a tejbe aprítania a Falconsnak: mindenkit túllicitáltak és megszerezték mhL-t, BOROSt és lauNXot, három fiatal, tehetséges és keresett játékost. Zonickal az élen azonban még nagyobb neveket igazolhatnak majd a jövőben, mert a Counter-Strike történetének legsikeresebb edzőjét nem lesz, aki vissza tudná utasítani.

Ennek ellenére zonic óva intett mindenkit, mert szerinte „butaság lenne azt mondani, hogy kijuthatunk a Majorre vagy a Falcons meg akarja nyerni a koppenhágai Majort”. Egyelőre nem akar hozzányúlni a már meglévő Falcons-felálláshoz sem. Persze elég jó esély van rá, hogy az NBK vezette ötös nem lesz világverő jövő márciusra, ezért valószínűleg nem kell majd olyan sokat várni az első cserékre. Francia bennfentesek szerint több dán játékos, köztük Magisk és dupreeh is jó eséllyel pályázik majd helyekre a Falconsban, bár ezt egyelőre senki sem tudta megerősíteni.

A Falcons új stábját egyébként arról is megkérdezte a Dexerto, hogy mit gondolnak Szaúd-Arábiáról, mint a világ egyik legtöbb emberi jogot sértő országáról. A válaszukban azonban kitértek a szaúdiak tevékenységének kritizálása elől. Ehelyett inkább az augusztusi Gamers8-ről és az arab világhoz kapcsolódó élményeikről, kötődésükről beszéltek, továbbá arról, hogy egy Major bajnoki címmel milyen pozitív fejlődést hozhatna a régióba.

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár