Öt játék, amit érdemes kipróbálnod, ha tetszett a Baldur’s Gate 3

Öt játék, amit érdemes kipróbálnod, ha tetszett a Baldur’s Gate 3

Ha befejezted és keresed a következőt, akkor adunk néhány tippet.

Ebben a pillanatban nagyjából 200 órát pakoltam Baldur’s Gate 3-ba. Nyilván vannak részek, amiket nem szerettem. Például, amikor beragadt a Mol questline és egy egész napom ment a levesbe, mert nem lehetett megkerülni a hibát. De ettől eltekintve a Larian Studios egy olyan D&D remeket rakott elénk, ami gyakorlatilag húsz évet fiatalított rajtam. Újra ott ültem a nappaliban, a nerd haverjaimmal együtt és csak csörögtek a húszoldalú kockáink, miközben éppen valamilyen kaland közepén jártunk. Ha pedig a végére értek ti is, akkor lehet kipróbálnátok mást is ugyanebben a műfajban. Ebben a cikkben összeszedtünk pár lehetőséget.

Divinity: Original Sin 2

Ha egy olyan játék kell, mint a BG3, akkor pár lépés után beleütközünk a készítők másik alkotásába. Ugyan itt nem a D&D az alap, de a mechanikák nem különböznek túlságosan. A szerepjátékok világának egyik legnagyobb rákfenéje, hogy a játékos nyakába pillanatok alatt borzalmas mennyiségű lore-t öntenek. Röpködnek a nevek, a történelmi események, az utalások és pillanatok alatt azt érzi az ember, hogy a sok új információ túlfolyik. Ez alól a Divinity sem kivétel, de valahogy mégis sikerült megőrizni egy törékeny egyensúlyt és sokszor könnyű, poénos dialógusok segítségével ismerjük meg az univerzumot. Erre nagyszerű példa, amikor egy szobában levágott fejekkel találkozunk, akik legnagyobb meglepetésünkre még beszélnek is hozzánk. Elmondják, hogy mi is történt velük, viszont olyan csattanókat lőnek el közben, mint a “ne veszítsük el a fejünket” vagy a “fejvesztve menekültünk”, amin csak mosolyogni lehet. Emellett még az is megjelenik, hogy végre a készítők nem akarják hülyének nézni azt, aki a képernyő előtt ül. A dialógusokban adott válaszainknak valós hatása és következménye van. Bizonyos mondatok után új küldetések vagy egyedi lehetőségeket kapunk, de az is benne van, hogy valami később elérhetetlenné válik. A világban szinte mindennel interakcióba léphetünk. Ha úgy akarjuk, akkor a telekinézis és egy kanapé segítségével rommá verhetjük a patkányokat, egy kis lámpa olaj kiöntése után felgyújthatjuk a teljes csatateret, de az is működik, hogy valakit csak simán lelökünk valamelyik szakadékba. 

Pillars of Eternity 2: Deadfire

Mindig van lehetőség arra, hogy valami tovább fejlődjön és felülmúlja önmagát. Az első Pillars of Eternity játék még egy klasszikus fantasy-világba kalauzol minket, de a második részben már egy szigetekkel megrakott óceánon találjuk magunkat, miközben egy böszme nagy hajót irányítunk. A naszádunk végig a központ és az utazásaink során folyamatosan fejleszthetjük és úgy alakíthatjuk azt át, ahogy nekünk tetszik. A különböző szigeteken mindig valami fontos fogad minket. Egy új kultúra, egy új rejtély, egy új csapattárs, szinte bármi amire egy szerepjátékos csak gondolhat. A felfedezési mechanika pedig nagyszerűen köti össze a különböző sztori-szálakat.

Star Wars: Knights of the Old Republic

Talán kicsit meglepő, de erre a listára bőven felfér a világ egyik legjobb Csillagok Háborúja RPG-je is. A történet, főleg az első részben, egyszerűen már a kezdetektől beszippant. Attól függően, hogy az Erő sötét vagy világos oldalán próbálunk szörfözni más és más lehetőségek nyílnak meg előttünk. A képességek garmadájának köszönhetően pedig mindenki megtalálhatja azt a kasztot, amit igazán játszani akar, anélkül egyébként hogy az egész elmenne egy durván összetett irányba. 

Shadowrun: Dragonfall

Ha kell egy átmenet a modern-világ és a mágia között, akkor a Shadowrun a tökéletes válasz. Adott egy univerzum, ahol a számítástechnika már átvette az uralmat, de az egészet megfűszerezik a törpék, a tündék, az orkok, az ősi mágia, a táltosok és még ezerenyi részlet, amit elsőre nem raknánk egy helyre, de gyorsan kiderül, hogy nagyszerűen működnek harmóniában. A Dragonfallban egy zsoldos csapatot irányítunk, akik bármilyen veszéyes feladatot elvállalnak, ha jól megfizetik őket. Süvítenek a 9 milis lövedékek, röpködnek a halálos varázslatok és az utcai szamurájok katanája bármit át tud vágni. Kell ennél több?

Dragon Age

Ha kell még egy klasszikus fantasy-RPG, akkor nem szabad túl messzire barangolni a Bioware háza tájától. A Dragon Age persze már egy lépéssel elrugaszkodott az asztali szerepjátékoktól. Itt nem látjuk a kockadobásokat, a matek sokkal egyszerűbb és a fejlődési-rendszerben is sokkal könnyebben lehet navigálni. Viszont amit az összetettségből elvettek azt a lore-ban visszaadták. Thedas tele van élettel. A háttérben folynak a politikai csatározások. A különböző fajok és kultúrák kidolgozottsága hihetetlenül részletes. A társaink nem csak dísznek vannak, ahogy haladunk előre, lehetőségünk van megismerni őket és pár óra után azt vesszük észre, hogy már kötődünk hozzájuk. Ha pedig még ez sem lenne elég, akkor még sárkányok is vannak benne.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések