A Disney fukarsága miatt veszélybe került a Deadpool 3. felvonása

A Disney fukarsága miatt veszélybe került a Deadpool 3. felvonása

Ha nem lett volna eddig elég probléma Hollywoodban, akkor most a stúdió smucigsága áll a produkció útjába.

Jól indult, kényszerpihenőre ment, most pedig újabb, nem várt körülmények is hátráltatják a Deadpool harmadik részének munkálatait. Nem véletlenül várják olyan nagyon a rajongók a harmadik részt, hiszen egyrészt az MCU negyedik és ötödik fázisa eddig pocsék, másrészt Ryan Reynolds-éknak sikerült meggyőznie Hugh Jackmant – aki a Wolverine trilógia után szögre akasztotta karmait –, hogy visszatérjen ikonikus szerepéhez. Ez a duó pedig hihetetlen kalandokat ígér már így elöljáróban is, szóval nem véletlenül várja sok mindenki a végeredményt, de egyelőre hiába.

Ezeket olvastad már?

A jelenleg is zajló hollywoodi színészsztrájk miatt azonban egyelőre bizonytalan a projekt jövője, ráadásul most egy másik tényező is belerondított a képbe. Ezek együttesen még a rendezőt, Shawn Levyt is elbizonytalanítottak, így ő sem tudja megmondani mikor kerülhet leghamarabb a mozikba a film. Sajnos úgy tűnik, hogy a forgalmazó nem hajlandó további pénzt költeni a filmre. A Disney – amely tagadhatatlanul a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari vállalata – birtokolja a Deadpool jogait, miután felvásárolta a 20th Century Foxot, de egy pénzügyi vita, miszerint nem terveznek tisztességes fizetést adni a film színészeinek (itt a leállásra kell gondolni), veszélybe sodorta a premiert is.

Shawn Levy szerint egyáltalán nem biztos, hogy elkészülhetnek a produkcióval az eredetileg tervezett 2024. május 3-ára. A TheWrapnek adott interjújában a rendező megosztotta, hogy már megírta és megszerkesztette a filmje felét, de a pontos megjelenési dátummal kapcsolatban még mindig vannak kételyei.

„Bárcsak tudnám mikor leszünk kész. Azt sem tudom, hogy hivatalosan van-e már megjelenési dátumunk, csak annyit, hogy május 3. volt eddig.

Minden bizonnyal a színészek sztrájkja és a produkció hosszú szüneteltetése miatt ez a megjelenési dátum szinte tarthatatlan. A film felét ugyan már leforgattuk és meg is vágtam, de alig várjuk, hogy visszatérjünk a munkához, és jövőre bemutathassuk a filmet.”

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések