Aktivisták rongálása miatt szakadt félbe egy Tekken 7 verseny

Aktivisták rongálása miatt szakadt félbe egy Tekken 7 verseny

Tüntetők egy csoportja tegnap jelenetet rendezett az EGX-en, és megzavartak egy profi Tekken meccset is.

Az EGX, az Egyesült Királyság legnagyobb videójátékos rendezvénye és múlt héten csütörtöktől vasárnapig tartott. A számtalan látványosság mellett az e-sport is szerephez jut ilyenkor az offline eseményen, és miközben a legjobb Tekken játékosok igyekeztek összemérni tudásukat, nem várt dolog zavarta meg a feleket.

Ezeket olvastad már?

Három tüntető megpróbált narancssárga festéket szórni a kivetítőre, amelyen éppen egy Tekken párharcot követtek figyelemmel a nézők, majd a két játékos képernyőjét is összemaszatolták vele. Ezután rövid beszédet tartottak, mielőtt a biztonságiak elhurcolták volna őket. Szerencsére a tiltakozók eltávolítása után a Tekken verseny további incidensek nélkül folytatódhatott. A Just Stop Oil által kiadott közlemény szerint a három tüntetőt később a fővárosi rendőrség letartóztatta rongálás miatt.

„A videojátékok segítségével új és izgalmas dimenziókba menekülhetünk, de a valós világ fizikája milliárdok halálát fogja okozni. Ha most még több szenet juttatunk a légkörbe, akkor vége a játéknak.

A játékosok együttműködnek a győzelem érdekében, nekünk pedig szükségünk van ezekre a képességekre a túléléshez. Mindenkinek fel kell lépnie és csatlakoznia kell az új olaj- és gázkitermeléssel szembeni polgári ellenálláshoz, mert ez nem játék. Fogjunk össze, hogy biztonságossá tegyük ezt a világot, hogy visszatérhessünk a kibervilágok felfedezéséhez is.” – tette hozzá a Just Stop Oil szóvivője.

A Just Stop Oil nevű brit klímatüntető csoport már korábban is azzal került a címlapokra, hogy rövid időre megzavarta az olyan nagyszabású eseményeket, mint az Ashes krikettverseny, a Chelsea Flower Show és a London Pride. Állításuk szerint az EGX-et kifejezetten azért vették célba, mert a rendezvény kapcsolatban áll a Barclays Bankkal, és mert a Shell olajipari óriáscég "szponzorálja" a Fortnite nevű videojátékot – a Barclays az EGX Rezzed Sessions színpadának szponzora, ahol brit indie fejlesztők vitatják meg a közelgő videójátékos projektjeiket, míg a Shell nemrég jelent meg promócióként a Fortnite-ban.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések