Az első értékelések alapján übergagyi a Five Nights at Freddy’s horrorfilm

Az első értékelések alapján übergagyi a Five Nights at Freddy’s horrorfilm

Alighanem ez a produkció az év egyik legnagyobb csalódása.

Sokan szeretik a Five Nights at Freddy’s videójátékokat, nem véletlenül követte számtalan folytatás a 2014-ben megjelent első részt az elmúlt 9 esztendőben. A horror zsáner egyik meghatározó címévé vált ezidő alatt, és a majd egy évtizedes sikert meglovagolva Hollywoodban úgy döntöttek, hogy egy élőszereplős filmmel még nagyobb népszerűségre tehetnének szert az alkotók. Kezdjük ott, hogy hiába voltak kecsegtetőek az első kedvcsinálók, amikor kiderült, hogy PG-13-as besorolást kapott a produkció, sokan elbizonytalanodtak. Egyes pletykák szerint később egy R-besorolású verzió is napvilágot lát majd az egyik streamingszolgáltató kínálatában – bár hivatalosan ezt még nem erősítették meg –, de a moziba beülők egy sokkal enyhébb változatot tekinthetnek meg. Emma Tammi rendező egyébként több interjúban is kijelentette már, hogy mindig is PG-13-asra tervezték a filmet, és egy R-kategóriás vágás nincs tervben. Az interneten olyan pletykák keringtek, hogy a Universal végül egy R-kategóriás FNAF-ot is kiadna, de Tammi tagadja ezen állításokat.

„Tudtuk, hogy a rajongók egy része R-besorolást szeretne. Egyrészt be akartuk vonni a fiatalabb közönséget, és ezt a PG-13-mal tudjuk csak elérni, de persze azoknak, akik egy félelmetesebb filmet szerettek volna, olyan elemeket is alkalmaztunk, amelyek kellően durvának és sötétnek tűnnek.” – zárta mondandóját a rendező.

Ezeket olvastad már?

Az első premier előtti vetítések során egyébként egy helyszínen kitört egy verekedés is, miután nem tudták türtőztetni magukat a nézők a stáblista alatt. Továbbá megjelentek az első kritikák is Five Nights at Freddy's mozifilmről. A játékokhoz hasonlóan a filmnek is egy biztonsági őr (Josh Hutcherson alakítja) a főszereplője, aki az elhagyatott Freddy Fazbear's Pizzériában vállal munkát. Ez azonban nem a tipikus kilenctől ötig tartó munka, mivel egy csapat gyilkos animatronikus bábú kísért a Freddy's-ben, és gond nélkül minden felnőttet megölnek, aki betér hozzájuk.

Az első visszajelzések azonban eléggé vegyesre sikeredtek, a sajtó elég kritikusan nyilatkozott a Blumhouse adaptációjáról, és az olcsó ijesztgetéseket, a gyenge designt és az R-besorolás hiányát is kiemelték.

Ian Sandwell, az NME munkatársa szerint a pizzériás horror nem nyújt semmit:

„Mintha csak ki akarták volna pipálni a kötelező elemeket a listáról, szinte mindig ez érződik rajta. A film kétségtelenül van egy FNAF hangulata, de a játékok vonzerejéből vagy hangvételéből szinte semmi nem köszön vissza, ezért nem is tudom kinek szól igazán. A legnagyobb rajongóknak nem elég feszült vagy és furcsa, ugyanakkor az újonnan érkezők számára sem elég magával ragadó.”

Clarisse Loughrey a The Independent-től sem fogta vissza magát:

„Freddy és társainak a morbid, nyugtalanító háttértörténetére vonatkozó utalások pixeles minijátékokba voltak rejtve, és az online rajongói elméletek hatalmas hálója segítette őket.

A film forgatókönyve – annak ellenére, hogy Cawthon Tammi és Seth Cuddeback is dolgozott rajta – elveti ezt a rejtélyt és gyakorlatilag kapunk egy kínosan elnyújtott, sivár filmet, mint amilyet már százszor láttunk.”

Metacriticen a Five Nights at Freddy’s horrorfilmet szintén nagyon pocsék értékeléssel látták el eddig a kritikusok, hiszen mindössze 30 pontot hozott össze az alkotás. Nagyon úgy tűnik, hogy a PG-13-as besorolás miatt elszalasztották annak lehetőségét, hogy egy nagyszerű élőszereplős horrorfilmet élvezhessen a közönség.

Kövess Minket!



Gamer szótár